• Az Amazon közzétette az első képet A Gyűrűk Ura sorozatból
  • 2022. szeptember 2-ra tűzték ki a premiert
  • Több ezer évvel a filmek cselekménye előtt, Númeor szigetén játszódik a széria

Egy hónapja érkeztek legutóbb hírek A Gyűrűk Ura sorozat forgatásáról, akkor épp sérülésekről számoltunk be. Most azonban egy örömtelibb információt oszthatunk meg. Az Amazon közzétette az első képet 465 millió dolláros forgatási költségvetésből készülő szériájából és azt is bejelentette, hogy 2022. szeptember 2-ra tűzték ki a premiert. A jövő évi tanévnyitó után tudjuk meg tehát, addig csak találgathatunk, hogy milyen várost ábrázol a fotó. Szerintetek?

e7zdjnxvkaipchb.jpg

A sorozat több ezer évvel a filmek cselekménye előtt, a Másodkorban játszódik, Númenor szigetén, amit a valák emeltek ki az óceánból az embereknek Szauron és egykori vezére, Morgoth elleni fellépésükért ajándékba. A virágzó sziget Szauron újbóli felemelkedése idején esett el, amikor a gonosz úr elkészítette a Hatalom Gyűrűit. Númenor bukása után a tündék és az emberek (köztük a szigetről menekülő és Gondort alapító Isildur) együtt tudták csak legyőzni Szauront. Jó hír, hogy az Amazon már berendelte az első nyolc epizódot követő második évadot is.

d0-vnxov4amdrma.jpg
(A kép forrása: IMDB)