• Misha Green írja és rendezi a Tomb Raider folytatását
  • Korábban a Lovecraft Country-n dolgozott, ez lesz az első nagyjátékfilmje

Misha Green korábban a Lovecraft Country alkotójaként szerzett magának hírnevet, most először pedig egy nagy hollywoodi produkcióban is bizonyíthat, kiderült ugyanis, hogy ő fogja írni és rendezni a 2018-as Tomb Raider régóta tervezgetett folytatását, melyben Alicia Vikander ismételten magára ölti Lara Croft szerepét.

uj-rendezot-kapott-a-tomb-raider-folytatasa-aki-a-jatekokat-is-jol-ismeri.jpg

Azt már jó ideje tudjuk, hogy az első rész rendezője, Roar Uthaug nem tér vissza a folytatásra: sokáig úgy volt, hogy Ben Wheatley veszi át tőle a stafétát, miközben a forgatókönyvet felesége, Amy Jump írja majd. Az MGM azonban a koronavírus-járvány miatt felboruló ütemterv után végül Greennek adta mindkét feladatot, a forgatási munkálatok pedig még idén megkezdődhetnek Angliában és a Dél-afrikai Köztársaságban.

A rendező maga is megszólalt a bejelentés kapcsán a Twitteren, és elmondta, hogy a klasszikus érából a Legend, az új trilógiából pedig a Rise of the Tomb Raider és a Shadow of the Tomb Raider a kedvence, Green tehát maga is jól ismeri a játékokat.