A 2018-as Tomb Raider című filmre talán a legjobb jelző az, hogy jó iparos munka volt. Nem volt rossz, de nem tudott semmi figyelemre méltót sem villantani, sőt talán kicsit bátortalanra is sikerült a tekintetben, hogy sok jelenetet vett át egy az egyben a 2013-as, azonos című játékból, illetve a misztikumot a földhöz ragasztotta.

Ennek ellenére elég sikeres lett ahhoz, hogy folytassák. Természetesen Alicia Vikander visszatér az ifjú Lara Croft szerepébe, a forgatókönyvet pedig Amy Jumpre, aki korábban az Össztűz, a Halállista és a High-Rise című filmeket írta. Ezt már április óta tudjuk, most viszont kiderült, kik ki ül bele a rendezői székbe.

Az első rész direktorát Roar Uthaug helyébe Ben Wheatley lép, aki együtt dolgozott Jumppal a Halállistán, a High-Rise-onés az Össztűzön, szóval ezúttal egy összeszokott páros felel a történetért és a rendezésért. Reméljük, hogy a 2021-ben érkező film ennek köszönhetően már misztikusabb hangvételt kap, és a játékokat is inkább csak alapnak tekinti, nem pedig olyan anyagnak, amit le kell másolni.

tombraiderfilmkritika-201802.jpg