Az ukrán illetőségű Frogwares egy elborult látványvilágú horrorjátékkal lepte meg a műfaj rajongóit 2019-ben, ami egy félig elárasztott városba vezet el minket a 20. század elején. Itt kell levezényelnünk egy nyomozást, amihez semmiféle segítséget nem kapunk, a következtetéseket nekünk kell levonnunk, a következő lépést nekünk kell kitalálnunk. Ezt úgy kell érteni, hogy a különféle dokumentumokból rá kell jönnünk a pontos címekre és azokat a térképen kibogarászni, majd gyalog (vagy csónakkal) odajutni. Bár a játékot jól fogadta a közönség, a Frogwares és a Nacon közötti komoly jogi csatározások beárnyékolták a The Sinking City megjelenését.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Most viszont kiderült, hogy immár a Frogwares lett a játék kizárólagos kiadója és minden joggal egyedül ők rendelkeznek. Annak idején a Nacon nagyon megkötötte a csapat kezét, ezért nem is adtak ki érdemi frissítéseket és extra tartalmakat a játékhoz – ennek azonban most vége. A közleményben tudatják a rajongókkal, hogy fontos változások jönnek, a The Sinking City pedig újult erővel fog visszatérni és mivel "franchise"-ként hivatkoznak rá, szinte biztosra vehető, hogy kapni fog folytatást is. Számos extra tartalom, például ingyenes DLC-k és új nyomozások érkezésére szintén számítani lehet, az első fecske pedig a Merciful Madness névre keresztelt bővítmény képében jön el közénk, ami vélhetően friss lovecrafti borzalmakat szabadít ránk Oakmontban.