Az első (a címből már szembetűnő) módosítás, hogy a csomag immár United Arms név alatt fut, miután kis hazánk öklei mellett a közeljövőben néhány (Flighthun winchesterén porosodó) ukrán alakulat is kiegészíti majd azt. Fontosabb azonban, hogy a jelenleg is készülő egységek, járművek, valamint fegyverek kiadása az eredeti tervektől eltérően több, kisebb frissítés formájában lesz majd várható -- ezek megjelenésének idejét azonban ne kérdezzétek, okulva ugyanis a tavaly év végi csúszásból, nem kaptam konkrét becslést, hogy mikor válnak elérhetővé.

ArmA2 United Arms modArmA2 United Arms modArmA2 United Arms mod

A most kiadott első pakk a gyalogságra fókuszál: a csomag a korábban már említett Bocskai István Lövészdandárt, az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonáit, illetve bónuszként magyar rendőrségi kommandósokat tartalmaz. "Használatba vételükhöz" a letöltött PBO fájlt a játék AddOns mappájába kell másolnunk, ezt követően az egységek az ArmA2 szerkesztőjében, az OPFOR frakció alatt lesznek elérhetők.


ArmA2 United Arms modArmA2 United Arms modArmA2 United Arms mod

A csomag itt tölthető le, a további frissítésekről természetesen folyamatosan beszámolunk majd!