Még decemberben röppentek fel a pletykák, miszerint a Crytek hónapok óta nem fizet a dolgozóinak, majd nem sokkal ezután öt stúdióját be is zárta a cég, köztük a Crytek Hungaryt is. Hazánk fiainak annyi szerencséje azért volt, hogy Leslie Benzies, a “GTA nagypapája” szemet vetett rájuk, és új, titokzatos projektjéhez szervezte be őket. Szintén a szélnek eresztettek közt volt a Crytek Black Sea is, akikről egy darabig úgy tűnt függetlenként folytatják, végül a Creative Assembly olvasztotta be őket.

Az idei év sem kezdődött túl rózsásan a Crytek dolgozói számára, két hónapja tizenötüktől megvált a cég. Most pedig itt a következő “áldozat”, a Crytek Shanghai, akik elvileg még tavaly bezártak volna az első hullámban, de végül nem így történt, rovábbra is ment az üzlet. Már amennyire ment, ugyanis 2016 szeptembere óta egy vasat sem fizettek a dolgozóiknak, mint most kiderült, nem véletlenül – a bérleti díjra sem futotta, így végül nemrégiben zárták be végleg az irodát.

crytek-logo-nano.jpg