Mijamotó Sigerunál kevés befolyásosabb játékkészítő van, hisz a japán tervező gyakorlatilag egymaga felelős a modern játékiparért -- nem, ez nem barokkos túlzás, Donkey Kong felemelkedése nélkül (aki nemsokára 3DS-en tér vissza újra) lehetséges, hogy a Nintendo soha, vagy csak később lépett volna be a válság által megtépázott amerikai piacra. Éppen ezért, ha Mijamotó hozzánk, játékosokhoz szól, érdemes odafigyelni, teljesen mindegy, milyen platformon játsszunk elsősorban.

Wii U

"Volt idő, amikor a DS kiadása után rengetegen hangoztatták: kizárt, hogy a játékosok majd két képernyőt akarnak nézni egyszerre. Úgy vagyok ezzel, hogy eljön még a nap, amikor a Wii U-t közelebbről is megismerő játékosok azt mondják, »nem tudom azt tenni, amit szeretnék, ha nincs még egy kijelző«." -- fogalmazott Mijamotó a CNN-nek adott interjújában.

Kifejtette továbbá, hogy ő, mint játékkészítő, csak a tervezés kihívásait látja a Wii U-ban, és éppen ezért úgy gondolja, hogy a szoftverrel lehet igazán vonzóvá tenni a gépet a vásárlók számára. Ugyanakkor meg van győződve afelől, hogy a Wii U összetettsége folytán több, mint sima játékkonzol, és idővel mindenki megtalálja majd a neki tetsző alkalmazásokat, eszközöket rajta. Legyünk tehát türelemmel, nem fogjuk megbánni, ha a Nintendót választjuk.

Akik eddig vettek Wii U-t, nincsenek túlságosan megelégedve, mert az internetes interfész még a múlt heti frissítés után sem nevezhető kényelmesnek, a játékkínálat pedig egyszerűen gyenge -- a legerősebb húzócím Pikmin 3 sem érkezett meg még. Ugyanakkor már megerősítést nyert, hogy lesz új 3D-s Mario, és egy grandiózus Zelda munkálatai is folyamatban vannak. Elképzelhető tehát, hogy az E3 után megjön a vásárlói kedv.

Aki még nem vett Wii U-t, azoktól kérdezzük: mivel lehetne rávenni benneteket a konzol beszerzésére?