Pénteken 21 országban megjelenik az Xbox One, ám akik abban bíztak, hogy a konzol bekapcsolása után rögtön közvetíthetik, ahogy a Forza Motorsport 5-ben vagy éppen a Dead Rising 3-ban szórakoznak, csalódottak lesznek, ugyanis a Twitch támogatás csak jövőre fog megérkezni -- PS4-en ez már adott, ahogy a Ustream is.

A Microsoft közleménye szerint még dolgoznak azon, hogy a játékközvetítési lehetőség olyan élményt nyújtson, amilyet a Twitch-közösség elvár, de hogy ezt biztosítani tudják, egy kicsivel több időre van szükség. A tervek szerint 2014 első felében megérkezik ez a funkció, de ennél pontosabb dátumot még nem kaptunk.

Noha közvetíteni nem tudunk majd rögtön, nézők még lehetünk, a konzol startjára ugyanis kész a Twitch applikáció, amivel Xbox Live Gold tagság birtokában mindenféle meccseket nézhetünk, akár játék közben is a Snap funkciónak hála, sőt még achievementeket is gyűjthetünk.

A Microsoft egyébként a hivatalos oldalán kiemelte, hogy a videórögzítési opciók nem mentek sehova, s már a premierkor módunk nyílik arra, hogy felvegyük a legutóbbi 30 másodpercet, vagy akár ötperces anyagokat is, ezeket megvágjuk, kommentárral egészítsük ki, s megosszuk a barátainkkal.

xbox-one-alt2.jpg