Az Utódlás és A mackó lett az idei Emmy-díjátadó legnagyobb nyertese
Mindkét produkció hat díjat zsebelt be a gála során, többek között a színészeknek és a rendezőknek sem kellett üres kézzel távozniuk.
Mindkét produkció hat díjat zsebelt be a gála során, többek között a színészeknek és a rendezőknek sem kellett üres kézzel távozniuk.
Megkapta első kedvcsinálóját a Netflix gondozásában készülő Supersex, amely a világ egyik legismertebb felnőttfilmes ikonját állítja a cselekmény középpontjába.
Guy Ritchie új netflixes sorozata végre megkapta az első hosszabb előzetesét és a rendező bizony nem hazudtolta meg önmagát.
A legújabb pletykák szerint a Lucasfilm és a Disney egy, a Marvel sikerszériájához hasonló minisorozaton dolgozik.
Anya Chalotra is csatlakozik a DCU-hoz, méghozzá nem akármilyen szerepben – a Creature Commandos-ban fog feltűnni.
A népszerű sorozat antihősét alakító Jon Bernthal ígéretet tett arra, hogy a lehető legjobb formában láthatjuk viszont a karaktert a Daredevil: Born Again során.
Az elmúlt napokban rengeteg bejelentés érkezett az HBO sikersorozatának háza tájáról – mutatjuk, kik kerültek be Pedro Pascal és Bella Ramsey mellé.
Ebben az évben is izgalmas tartalmak érkeznek a streaming szolgáltatás kínálatába, amely néhány hónapon belül nevet is fog váltani.
A Bombák földjén, a Bosszúállók és A Bourne-hagyaték sztárja még tavaly januárban szenvedett súlyos balesetet, nemrég azonban már ismét egy forgatásról jelentkezett.
Újabb jól ismert művész csatlakozott a Netflix vegyes megítélésű adaptációjához, Fishburne ráadásul az egyik kulcsszereplő bőrébe bújhat.
Idén is számos saját gyártású műsorral készül a szolgáltató, de természetesen a Marvel és Star Wars tartalmak előnyt élveznek.
Befutottak az első pontszámok Seth MacFarlene Peacockon debütált sorozatához, a kritikusok véleménye alapján pedig nem biztos elégedettek lesznek a rajongók.
Ismét bővült az HBO-s The Last of Us új szezonja – immár megvan, hogy ki alakítja Dinát a sorozatban.
Befutott a teljes előzetes az új szezonhoz és a látottak alapján a Covenant elleni harc minden eddiginél keményebb diónak tűnik.
Többek között Jean-Claude Van Damme és Denzel Washington magyar hangját is ő adta rengeteg filmben.
Február végén debütál az AMC sorozatának Rick Grimes és Michonne történetét bemutató spinoffja, amely az érzelmi húrok megpendítése mellett látvány terén sem fog csalódást okozni.
Némi botladozás és a Kang-verse eltörlése után itt a felnőtt nézőknek szánt, állítólag forradalmi Echo, amely a szakadéktól rántja vissza a MCU-t. Tényleg így van?
Young Mazino is csatlakozott az adaptáció folytatásához, aki a Naughty Dog játékának egyik kulcsfiguráját fogja megformálni.
Befutott az első előzetes a második évadhoz és ez is jól mutatja, hogy miért várják annyian az HBO sikersorozatának visszatérését.
Tony Soprano éppen 25 éve vezetett be minket a gengszterkedés mögötti családi élet mindennapjaiba – persze ő csak az építőiparban dolgozott!
Befutottak a Marvel felnőtt korhatár-besorolást kapott produkciójának első kritikái, Maya Lopez története pedig a vártnál is jobban megosztotta a szakmát.
Többek között Laura Bailey, Pedro Pascal és Bella Ramsey is gratulált a tehetséges színésznőnek, amiért megkapta Abby szerepét.
Eddig csak találgatni lehetett azzal kapcsolatban, hogy vajon kap-e második évadot Dave Filoni nagysikerű sorozata, most azonban már biztos, hogy új fejezettel bővül a kaland.
Friss előzetest kapott A 3-test-probléma című sci-fi, a képsorok alapján pedig egy rendkívül komplex sztorira számíthatunk a Netflix márciusban érkező produkciójától.