Die by the Blade – Ki kardot ragad, az kard által vész el
Új előzetest kapott az összecsapásokra szó szerint kiélezett akciójáték.
Új előzetest kapott az összecsapásokra szó szerint kiélezett akciójáték.
Daniel Craiget utoljára láthatjuk James Bond szerepében. Érkezik egy animációs film és két feszült bűnügyi alkotás is.
A Végtelen háborúból kiollózott skint a mai naptól lehet beszerezni.
Az Ember Lab egy friss interjúban kijelentette, hogy egyéb platformokat is fontolóra vettek, de előbb pihenőt tartanak.
Véget ért az iskolai év első hónapja, az idő is javíthatatlanul őszre fordult, de legalább videojátékokban nem szenvedtünk hiányt.
Miután premierdátumot hirdettek és közzétették a főcímet, egy fontos visszatérőt is bejelentettek a Sonic, a sündisznó 2 stábjában.
Az eFootball már az induláskor hemzseg a hibáktól, de szerencsére legalább ingyenes.
Az Acer új csúcskategóriás modellje merész babérokra tört – lássuk sikerült-e elérnie őket!
Érdemes rá lecsapnia mindazoknak, akik kicsit jobban el szeretnének merülni az újkori Európa történelmében.
Még idén bemutatják két rendezését, aztán érkezik egy Napóleon-film tőle, de már dolgozik a Gladiátor folytatásán is Ridley Scott.
Nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozták az októberi kínálatot, azt is megerősítették, hogy egyes régiók egy negyedik játékot is kapnak.
Egy kiszivárgott képen láthatjuk James Sunderland skinjét.
A Netflix után a Warner is a Roald Dahl életműhöz nyúl. Nagy nevekkel a főszerepben készít előzményfilmet a Charlie és a csokigyár történetéhez.
Erről Tom Howards számolt be az idei Tokyo Game Show keretében.
A cég ezáltal bővíti a hulladékcsökkentési szolgáltatás élvonalát.
Nagy meglepetésre a Netflix történetének egyik legnézettebb sorozata lett, így nem is volt kérdés, hogy érkezik a folytatás.
Újabb kedvcsináló hangol a Turtle Rock Studios közelgő kooperatív zombis lövöldéjének izgalmaira.
Hamarosan új felállással folytatódik az HBO sikersorozata. Megérkezett a Love Life második évadjának hivatalos előzetese.
A színész Twitteren számolt be viszontagságairól.
Ha minden igaz nem csak sorozatként fog visszatérni az őrült kocsizúzós sorozat, és már a fejlesztőjére is fény derült.
Rövid közjáték után ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkényelmesebb mozija, a Mom Park felújított létesítménye.
Még meg sem jelent a Nintendo Switch OLED Modell, de úgy tűnik máris úton lehet az utód.
Ikonikus tinislashert remake-el a streaming platform, méghozzá igen látványos módon. Erről árulkodik a film első trailere.
Már be is futott az imádnivaló kis kígyó, Sneki Snek kalandjainak első tanulságos epizódja.