Több év hardverteszt után ritka eset, amikor az egyszeri tesztelő úgy igazán ledöbben valamin. Nálam ez az Asusnak hála mégis összejött pár héttel ezelőtt. A tesztelésre jelentkezve csak a specifikációkat futottam át: ROG széria, 3050 Ti GPU, Windows 11, 16 GB DDR4-es memória, 1 TB SSD, i9-12900H processzor, 1920x1200-as, 120 Hz-es IPS érintős kijelző – ezek alapján csak egy szimpla, erős középkategóriás gamer laptopnak tűnt a tesztalany, várhatóan az Asustól megszokott minőségben. A kézhez kapott dobozt felnyitva azonban enyhén szólva is elakadt a lélegzetem. Mi ez? Tablet? Felcserélték a billentyűzet és a kijelző arányait? Bár volt már dolgom multifunkcionális, tabletként és laptopként is használható hibridekkel, az teljes egészében elkerülte a figyelmemet, hogy épp ez a sokoldalúság a ROG Flow széria lényege. A “laptop” lényegében egy rendhagyóan vastag tablet, melybe a hűtéstől kezdve az összes komponensig tartalmaz mindent, ehhez csatlakoztatható egy mellékelt billentyűzet.

A töltés USB Type-C porton keresztül valósul meg, mely egyúttal display portként is funkcionálhat, ezen kívül egyedül egy audio jack és egy 3.2-es USB csatlakozó került a kijelző oldalára, illetve behelyezhető még extra memóriakártya. Az USB-vel sajnos ismerős problémába futottam: a tablet jobb kéz felőli részére került rá, így a feltekeredett egérkábellel konstans csatákat kellett vívnom. Ezt a kis kényelmetlenséget leszámítva azonban az első benyomásom, miután megszoktam a kijelző kitámasztását és a szokatlanul vékony billentyűzetet, az volt, hogy a laptop hihetetlenül könnyen hordozható. Méreteit tekintve a tablet csak 302x204x12 mm, a billentyűzet 302x220x5.6 mm, súlyra alig 1.18 kilót nyom, a kijelző peidg 13.4 hüvelykes. Gond nélkül belefért a sima hétköznapi hátizsákomba és válltáskámba is.

Kicsi a bors, és az erejéből feladott valamennyit

Persze kényelem ide vagy oda, mit sem ér, ha a tabletben rejlő erő nem ér fel az ígérettel, mely szerint ennek a vasnak kecses dimenziói ellenére meg kellett birkóznia gyakorlatilag minden jelenleg elérhető játékkal medium-high beállításokon, valamint munka tekintetében is bírnia kellett a gyűrődést. Utóbbival szinte kizárólag pozitív élményeim voltak: gyors, kényelmes, a hűtés meglepően csendes, a beépített hangszórók és kamerák bőségesen megfelelnek az igényeknek, tökéletes akár iskolai akár irodai környezetbe. Sőt, részben a halk hűtésnek, részben a kéthangszórós Smart Amp/Dolby Atmos technológiáknak köszönhetően a ROG Flow egyike azon kevés általam tesztelt laptopnak, melyeknél nem éreztem szükségességét egy headsetnek vagy komolyabb külső hangrendszernek amint játékra vagy videózásra akartam volna használni. Az akkumulátor is jól bírta a gyűrődést, alap munkaeszközök, böngésző, Skype, Slack mellett 2,5 - 3 órát is bírt töltés nélkül. Egyedül az érintőképernyővel gyűlt meg néha a bajom: bár az esetek többségében kifejezetten kellemes volt, hogy az egérrel való babrálás helyett egyszerűen megbökhettem a szükséges ikonokat és linkeket, néha sikerült gépelés közben véletlenül belekapnom, és emiatt egy alkalommal például sikerült félkész állapotban kiküldenem egy emailt. Emellett fontos kiemelni, hogy bár munkában, prezentációk során kifejezetten hasznos volt a tablet üzemmódban lecsatlakoztatni a kijelzőt és körbeadni a kollégáknak, ám a peremeken elhelyezett hűtőbordáknak hála folyamatos használat mellett egy idő után elkezdett annyira melegedni, hogy klasszikus tabletként kézben/ölben tartva, esti olvasgatásokra nem igazán bizonyult alkalmasnak.

Ezek után kifejezetten kíváncsi voltam, milyenek lesznek a játékokkal kapcsolatos tapasztalataim – ám sajnos itt kellett szembesülnöm a méret és a csend érdekében kötött kompromisszumokkal. Papírforma szerint a laptopnak hasonló, illetve pár esetben kicsit jobb eredményeket kellett volna produkálnia, mint a játéktesztekhez használt asztali gépemnek. Ehelyett a Dying Light 2, a Days Gone, a God of War és az Ashes of Singularity esetében is a tesztgépemmel egyező beállítások mellett megfigyelhettem egy átlagosan 10, néha 20 fps-sel gyengébb teljesítményt. A hűtés egyszer sem visított fel, még játszani is kényelmesen tudtam headset nélkül, viszont tény és való, hogy a 3050 Ti-nak ennél alapesetben, illetve egy hagyományos gamer laptopban is jobb eredményeket kellene produkálnia.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A kérdés így az, hogy vajon a hordozhatóság és a relatív kényelem megéri-e ezt az áldozatot? A tesztelés ideje alatt kifejezetten megszerettem a ROG Flow-t, mind játéktesztekre, mind munkára intenzíven használtam és kis túlzással magammal vittem mindenhová. Ha pár éven belül ez a technológia még letisztultabb, kényelmesebb és fejlettebb lesz, simán el tudom képzelni, hogy egy ehhez hasonló modell lesz majd a következő nagyobb hardverberuházásom célpontja. Viszont a kompromisszumok és a 730.000 körül mozgó ár mellett a Flow most még inkább egy viszonylag szűk közönséget céloz, azokat, akiknek a mobilitás, a hordozható, csendes, számtalan környezettel kompatibilis gamer élmény megéri ezt az összeget. Mások most még jobban járnak egy klasszikus gamer laptoppal, vagy egy kevésbé játékcentrikus, de akár még kényelmesebb laptop/tablet hibriddel.