Hivatalos, érkezik a Windows 11, ráadásul elég kedvező áron
A Microsoft a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik a Windows 11, ráadásul a debütálás is meglehetősen közeli.
A Microsoft a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik a Windows 11, ráadásul a debütálás is meglehetősen közeli.
Nem kell megijedni, ezúttal sem maradunk ingyenes játékok nélkül, az Epic Store oldaláról ugyanis rögtön két ajándék is tölthető.
A bosszút még sosem tálalták olyan hidegen, mint a Netflix tarantinós stílusú westernfilmjében. Előzetesen A vadnyugat törvényei szerint.
Azt már tudjuk, hogy a Farming Simulator 22 november 22-én debütál, nemrég pedig egy hivatalos gépigény is befutott a játékhoz.
Kory nagyot ment az alapszakaszban, a többiek csak loholnak a nyomában.
A Techland tovább folytatja a Dying Light 2 bemutatását, most pedig azt is elárulták, hogy a következő részletekkel mikor jelentkeznek.
Nagy nap a Netflixen: ma debütál a Godzilla anime, jön a Meztelen rendező új évadja és érkezik egy dokumentumfilm is.
A Konami nem verte nagy dobra, hogy elrajtolt kevés aktív sorozata egyikének tesztidőszaka.
Az újgenerációs frissítés mellett dátumot kapott a játék új The De Vespe Conspiracy kiegészítője is.
Ez bizony tényleg egyedinek és hátborzongatónak ígérkezik: látványos előzetes érkezett a nyáron debütáló új Kampókéhez.
A klasszikusok ihlette alkotásban a címadó leányzóval kell beutaznunk Nahucan világát.
A G2 gaming sorozat legújabb tagja kivételes élességet és lélegzetelállító sebességet ígér a játékosoknak.
Előzetest kapott Bruce Willis újabb B-kategóriás akciófilmje. Ezúttal egy neves színésznő oldalán tűnik fel a hollywoodi sztár.
Három futam, tizenhat versenyző, de Blazsán Patrikból csak egy van.
Egy elismert szivárogtató szerint viszont helyette sok más újdonság készül a Krafton háza táján.
Már javában zajlik az Indiana Jones ötödik részének a forgatása, most viszont át kell írni a következő időszak ütemtervét.
Az Ishtar során ugyan nem a babiloni függőkerteket építjük meg, de nem kevésbé jelentős tett virágba borítani egy sivatagot.
A cég a Pride Month alkalmából lepi meg a felhasználókat egy ingyenes aprósággal.
A Facebook nemrég kezdte meg a hirdetések tesztelését a virtuális valóságban, de a próbaidőszak első résztvevője máris visszakozik.
Egy interjúban derült fény a Final Fantasy VII felújításának egyik kivágott tartalmára.
A Square Enix egy új előzetes kíséretében jelentette be, mikor próbálhatjuk ki a várva várt folytatást.
A kék sündisznó hamarosan új sorozatban tér vissza, amire most kiszivárgott rajzokon vethetünk egy pillantást.
Blue Mary és Luong után ezzel végre teljes lett a Team Secret Agent, a játék hetedik csapata.
Vajon meg tudja majd állítani bármelyik csapat a Budapest Five játékosait?