A GOG oldalán most ingyen csaphattok le egy sci-fi/horror soulslike címre, de nem árt sietni
Jól indul ez a hét: elrajtolt a GOG nyári vására, ennek örömére pedig egy ingyen játékkal is kedveskedik nekünk a digitális áruház.
Jól indul ez a hét: elrajtolt a GOG nyári vására, ennek örömére pedig egy ingyen játékkal is kedveskedik nekünk a digitális áruház.
Sokáig a Tenet tartotta a mozis nézettségi csúcsot, amit idén gyorsan megdöntött a Godzilla Kong ellen. Hétvégén azonban új film tört az élre.
Lehet, hogy a mai BEE vs iTHR meccsen múlik minden daMék számára.
Az Eidos Montréal gondozásában készülő Galaxis Őrzői játék úgy tűnik tanult elődje hibáiból.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
Sam Barlow mellett számos neves alkotó is részt vesz a projekt megvalósításában.
Bár az Xbox és a Bethesda előadására sem mondhatjuk, hogy unalmas és eseménytelen lett volna, a Microsoft úgy tűnik még nem végzett.
Már tavaly leforgatták, de csak jövőre kerül mozikba a Világuralom. Azért egy jelenetkép és egy plakát már érkezett a produkcióból.
A Microsoft és a Bethesda közös konferenciáján bemutatott videó talán többet rejt, mint elsőre látszik.
Újabb élőszereplős remake-et készít a Disney: ezúttal A kis hableány kerül terítékre, aminek forgatásáról megérkeztek az első képek.
A Chernobylite korai hozzáférésben egy ideje már elérhető, most pedig az alkotók elárulták, mikor jön a teljes verzió.
A Marvel és a DC egyaránt sorban áll Keanu Reeves kegyeiért, a színész ezúttal utóbbival kötött szerződést egy film erejéig.
A Huawei korábban nálunk járt laptopjaival abszolút meg voltunk elégedve, így a MateBook X Pro-t is nagy kíváncsisággal fogadtuk.
Az Obsidian Entertainment szerint már nem kell sokat várnunk, hogy többet megtudjunk új játékukról.
A FromSoftware sorozata által megteremtett műfaj újabb fejlesztőket ihletett meg.
Néha egy rémálom kell ahhoz, hogy felébredjen egy alvó kisváros.
Az id Software sorozatának legutóbbi része is megkapja végre ingyenes újgenerációs frissítését.
A sorozat legújabb része Japánban ugyan már elérhető, de hamarosan hozzánk is megérkezik.
A Supergiant Games díjnyertes rogue-like címében hamarosan újabb közönség merülhet el.
Javában pörög a PC Gaming Show, melynek keretein belül kiderült, hogy érkezik a FAR: Lone Sails folytatása FAR: Changing Tides címmel.
A PC Gaming Show-ról a legújabb Vampire the Masquerade játék sem maradt le, hangulatos előzetest kapott a Swansong.
A PC Gaming Show keretein belül a Dying Light 2 is megmutatta magát, egész pontosan a játék háttérvilágát mutatták be a fejlesztők.
A Square Enix konferenciája egy újabb bejelentéssel zárult, avagy leleplezték a Stranger Of Paradise: Final Fantasy Origin-t.
A Square Enix alaposan bemutatta a Life is Strange: True Colors főhősének, Alexnek a képességét.