2020 legjobbjai – Zoo_Lee szerint
2020 ugyan nem volt könnyű év, ám szerencsére számtalan játékkal gazdagodhattunk, melyek közül szokás szerint kihívás volt az öt legjobbat kiválasztani.
2020 ugyan nem volt könnyű év, ám szerencsére számtalan játékkal gazdagodhattunk, melyek közül szokás szerint kihívás volt az öt legjobbat kiválasztani.
A karácsonynak már vége, azonban az Epic Store pár napig még ünnepi hangulatban tobzódik, a mai ajándékuk már tölthető is.
A Valve minden évben közzétesz néhány statisztikát az adott esztendő legnépszerűbb címeiről, és természetesen idén sincs ez másképp.
A ScriptKid néven futó youtuber hamis szoftverrel szívatja a csalókat CS:GO-ban, karácsony alkalmából pedig új videóval jelentkezett.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
2020 végével hivatalosan is véget ér a legendás Adobe Flash Player támogatása. Ennek apropójából tekintünk vissza, miért is volt a videojátékok és online alkotók számára kulcsfontosságú eszköz.
Újabb komoly partnert szerezhet a Microsoft.
A Warner megerősítette azt, amit eddig is sejteni lehetett: folytatódik Diana Prince története.
Évzáró sorozatunkban visszatekintünk az idei esztendőre, sorra véve 2020 legfontosabb bejelentéseit, botrányait és megjelenéseit.
Minden generációnak megvannak a maga kihagyhatatlan játékai, a PlayStation 4 évei alatt pedig nem volt olyan esztendő, amikor ne érkezett volna egy korszakalkotó, maradandó darab. Összeszedtünk 9 olyan élményt, amit a PlayStation 4 adott nekünk!
December utolsó hetében is érkeznek új produkciók a Netflixre, köztük egy provokatív stílusú animációs alkotás.
Megtartotta első helyét a Steam eladási toplistáján a CD Projekt RED játéka, körülötte viszont nagy volt a mozgolódás.
Túl sok játék, túl kevés idő, túlságosan is nagy és régre visszanyúló elmaradások. 2020 ebből a szempontból nem különbözött a korábbi évektől, bár az is biztos, hogy erre az esztendőre nagyon sok jó, ha nem is feltétlenül maradandó játék jutott.
Folytatódik a digitális áruház ajándék címeinek sora.
A Gal Gun Xbox 360-on debütált, de a tízéves évforduló alkalmából kiadásra kerülő Gal Gun Returns nem jelenik meg az új Xboxokra, mert túl erotikus.
PC és PS4 után idén karácsonykor Nintendo Switch-re is megérkezett a John Woo stílusú akciójáték, a The Hong Kong Massacre.
A Legendary sem elégedett a Warner döntésével, amely szerint a filmjeit nem csak a moziban, de az HBO Maxon is bemutatja a premier idején.
A The Callisto Protocol bejelentés kapcsán felidéztük, milyen út vezetett a Dead Space elkészítésétől a PUBG világában játszódó horrorig.
Fontos információ bukkant fel a Ubisoft áruházában.
Lin Qi, a Yoozoo Games alapítója és a készülő Three-Body Problem című sorozat executive producere karácsony napján elhunyt, a hatóságok mérgezésre gyanakodnak.
Évzáró sorozatunkban visszatekintünk az idei esztendőre, sorra véve 2020 legfontosabb bejelentéseit, botrányait és megjelenéseit.
Igazi karácsonyi hangulatú játékok láttak napvilágot a Reflexshopnál – aki a dinókat szereti, az mindenképpen jól jár.
Az Epic Store természetesen ma sem hagy minket ingyenes játék nélkül, és ezúttal is egy remek alkotás került a fa alá.
Minden szempontból kemény év volt ez, elképesztő hullámvölgyekkel és -hegyekkel.