Horizon: Zero Dawn – két újabb előzetes érkezett a lélegzetelállító világról
Nagy a felhajtás a Horizon: Zero Dawn körül, ma például nem egy, hanem összesen kettő előzetes is érkezett a csodaszép játékról.
Nagy a felhajtás a Horizon: Zero Dawn körül, ma például nem egy, hanem összesen kettő előzetes is érkezett a csodaszép játékról.
A Gambitious Digital Entertainment bejelentette, hogy idén a Sobaka csapata elhozza nekünk a Redeemer cimű véres akciójátékot PC platformra.
A Colossal Order nagy sikerű városmenedzsment-játéka, a Cities: Skylines még az idén tavasszal megjelenhet a Microsoft konzoljára is.
Napvilágot láttak a Kiev Major jegyárai és a helyszín is bejelentésre került.
John Smedley, a Daybreak Game Company volt elnök-vezérigazgatója most már az Amazon Game Studios San Diegó-i csapatát irányítja.
A Bethesda megosztotta velünk az új Prey gépigényét, mely videómemóriát ugyan kér magának, de nem kell sok szörnyűségre számítanunk.
Nincs is jobb annál, mikor mesterlövészként, távolról iktatod ki az ellenségeidet. Bizonyos játékokban ez pedig különösen élvezetes tud lenni.
Az Oscar-díjakra jelölt Oroszlán című filmben a Kelet rögvalósága és a nyugati jólét mítosza feszülnek egymásnak egy epikus és megható igaz történetben.
Már tudjuk, mikor kerül meggrendezésre a Microsoft műsora az E3 2017 során, mikor is várhatóan leleplezik az Xbox Scorpiót.
Ahogy az Injustice: Gods Among Us, úgy a szuperhősös verekedős játék második része is kap társalkalmazást mobilokra.
Az Arkane Studios szerint a Prey-ben a tetteink fogják meghatározni, milyen befejezést kapunk a történet végére.
Legalábbis így vélik azok a kritikusok, akik már a kezeik közé kapták a pár nap múlva PC-re is megjelenő Halo Wars 2-t.
A Valve szerint csak egy tanulásra képes osztályozóprogram lenne alkalmas arra, hogy hatékonyan szembeszálljon a csalókkal az online játékokban.
A Pokémon GO megjelenése óta nem kapott akkora frissítést, mint amivel ezen a héten látják el. Egyebek mellett 80 új zsebszörny érkezik.
A Dambuster Studios hamarosan kiadja a Homefront: The Revolution utolsó DLC-jét, amivel együtt PS4 Pro támogatás is érkezik.
A Horizon: Zero Dawn hangulatát eddig semmi nem tudta olyan jól összefoglalni, mint a játék új, alig hatvan másodperces kedvcsinálója.
Ma kezdődött el a Daymare: 1998 Kickstarteres gyűjtése, ezért egy új előzetest is kaptunk, ami felidézi bennünk az első Resident Evil hangulatát.
Kikerült egy 36 perces gameplay-videó az internetre, ami a májusban érkező Prey első fél óráját mutatja be.
Egy Switch-et hirdető reklámban megjelent a FIFA 18 is, és még mozgásban is láthattuk pár másodperc erejéig.
A Ubisoft hosszú utat járt be megalakulása óta, cégóriásokkal foglalkozó sorozatunkban most a francia kiadó kerül terítékre.
A Sony nem csak egy játékban, hanem egy komplett franchise-ban gondolkodik a Horizon: Zero Dawnnal kapcsolatban.
A Szukits könyvkiadó minden jóval elárasztott minket, a rengeteg izgalmas olvasnivaló közül pedig az idegenek és ragadozók legutolsó történetei landoltak nálam.
Várod a Half-Life 3 megjelenését? Nos, várhatod, a Valve-nél csak "gyermeteg vicc"-ként hivatkoznak a projektre.
Megérkezett PS4-re és Xbox One-ra a Star Trek Online harmadik kiegészítője, az időügynökökkel foglalkozó Agent of Tomorrow.