Kiderült a Dragon’s Dogma 2 féltve őrzött titka
Az utóbbi időben rengeteg találgatás látott napvilágot a Dragon’s Dogma 2 bizonyos átvezetőivel kapcsolatban – most a játék rendezője tisztázta a helyzetet.
Az utóbbi időben rengeteg találgatás látott napvilágot a Dragon’s Dogma 2 bizonyos átvezetőivel kapcsolatban – most a játék rendezője tisztázta a helyzetet.
A játék rendezője, Hyung-Tae Kim erősítette meg, hogy a debütálást követően is érkeznek új kosztümök Eve számára.
Ha minden jól megy, már idén napvilágot láthat a nyáron bemutatásra kerülő Dreadwolf, így most visszatérünk egy picit a fényesen ragyogó kezdetekhez.
A fehérjék a szervezetünk fontos építőkövei, ezért kell odafigyelni arra – akár a technológiát is bevetve –, hogy elegendő legyen bennünk nap mint nap.
A mesterséges intelligencia átfésülte a filmtörténelem legemlékezetesebb klasszikusait, íme a tízes lista első öt helyezettje.
A változó igényekre folyamatosan reagálnak a kerékpárgyártók, így új kategóriák váltak elérhetővé a közelmúltban. Cikkünkben összefoglaljuk, mely kategóriáról mit kell tudni.
Továbbra is töretlen a 2017-ben megjelent multiplayer cím népszerűsége, a készítők pedig idén sem hagyják cserben a rajongókat.
Egy irodában vagy hivatalban biztos, hogy mindig történik valami, és gyakran azonnal meg kell oldani egy-egy váratlan helyzetet. Erre pedig érdemes előre jó alaposan felkészülni, hogy minden kihívásra azon nyomban hatékony választ lehessen adni.
A koreai kasszasiker ebben a hónapban a külföldi mozikat is célba veszi, most pedig hátborzongató előzetes érkezett hozzá.
Sophie Wilde főszereplésével érkezik az élőszereplős adaptáció, amit már most nagyon várunk!
Legújabb spoilermentes összeállításunkban 1980 és 2019 közötti horrorfilmeket ajánlunk figyelmetekbe.
Akadnak olyanok, akiknek semmi sem jó. Néhány PS-fanboy a Steamen kezdte lehúzni a Tsushima érkező PC-s portját. Miért? Mert csak!
Szinkronos előzetest kapott a Holtakkal suttogó, ami egy kifejezetten ígéretes horrornak tűnik – a Barbár és az AZ producereitől.
Nemrég végre megkaptuk a teljes előzetest, ami alapján egy remek adaptációnak nézünk elébe – a fanok pedig még neki is álltak az easter egg-vadászatnak.
Úgy gondolod, hogy a Getting Over It nehéz volt? Most egy nagyon hasonló játékot találsz Steamen, ami máris felettébb sikeres.
Újabb remek akció indult Steamen, ezúttal a Capcom legendás alkotásai kerültek vágóasztalra – egyes esetekben akár 87%-ot is spórolhatunk.
Nem mindennapi sorozattal tér vissza Eli Roth, ugyanis a The Faceless Lady kifejezetten VR-élménynek készült – mutatjuk az előzetest!
Kilenc kiváló, az Electronic Arts által kiadott alkotás került fel a Valve digitális áruházába, melyeket ráadásul most kedvezményes áron tudtok beszerezni.
Kihirdették a neves díjátadó jelöltjeit, az élvonalban pedig ismételten a Larian Studios nagysikerű CRPG-jét, az Insomniac Games akció-kalandjátékát, valamint az Alan Wake 2-t láthatjuk.
A Chad Meeks-Martint alakító Mason Gooding úgy véli, hogy amíg a fejesek pénzt látnak a franchise-ban, addig a nehézségek ellenére sem fognak lemondani a folytatásról.
Az első epizódban a Star Wars: Dark Forces Remaster került terítékre.
68 éves korában hagyott itt bennünket a legendás alkotó, kinek mangái rengeteg embernek jelentettek ihletforrást.
Jó hírekkel szolgált a Capcom azok számára, akik képesek hosszú órákat eltölteni egy játék karakterkészítőjével, mától ugyanis már bárki megalkothatja a maga hősét.
Befutottak az első kritikák A hercegnő és a sárkány című opuszhoz, a pontszámok alapján pedig egészen biztosan nem ez a film fogja fellendíteni a Stranger Things felfedezettjének karrierjét.