A bőség zavarában szenvednek a játékosok
Legalábbis a Nacon kiadásért felelős vezetője, Benoit Clerc szerint, aki úgy véli, hogy mostanra túlságosan is telített lett a piac, így sok cím egyszerűen elveszik a tömegben.
Legalábbis a Nacon kiadásért felelős vezetője, Benoit Clerc szerint, aki úgy véli, hogy mostanra túlságosan is telített lett a piac, így sok cím egyszerűen elveszik a tömegben.
Az HBO Max kínálatában is elérhetővé vált a Barátnőt felveszünk, amelyben nem sokat bíz a képzeletre az Oscar-díjas színésznő.
Befutottak az első pontszámok Seth MacFarlene Peacockon debütált sorozatához, a kritikusok véleménye alapján pedig nem biztos elégedettek lesznek a rajongók.
Oscar-díjas színészek is feltűnnek majd Paul Thomas Anderson legújabb filmjében, melynek történetét egyelőre hét lakat alatt őrzi a Warner Bros.
A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy nem a Halloween-szériát is felélesztő David Gordon Green fogja levezényelni a dátum nélkül maradt következő felvonást.
Megkapta első kedvcsinálóját az Abigail, amelyben váltságdíj reményében rabolnak el egy fiatal lányt, a balerináról azonban hamar kiderül, hogy nem a tánc az egyetlen hobbija.
David Benioff és D.B. Weiss elkaszált Star Wars-filmje megmutatta volna nekünk a legelső Jedi Lovagot.
A tesztpéldányok már kimentek néhány újságíróhoz, és így a különféle easter eggek is elkezdtek napvilágra kerülni.
Ismét bővült az HBO-s The Last of Us új szezonja – immár megvan, hogy ki alakítja Dinát a sorozatban.
Túl vagyunk 2023-on és annak eredményein, az pedig egyértelműen látszik, hogy a DCU abszolút eltévedt a párhuzamos univerzumok között. De van még kiút?
Végre befutott a Back to Black első előzetese, amiben Marisa Abela játssza a legendás énekesnőt.
Láttunk már a zinternetek világában minden őrültséget és hülyeséget, de a tartalomgyártók mindig képesek meglepni minket. És akár a békés utazókat is.
A Skull and Bones megjelenése még odébb van, de azért a tengerre már most kihajózhatunk – és ehhez ki sem kell lépnünk a szobából!
Befutott a teljes előzetes az új szezonhoz és a látottak alapján a Covenant elleni harc minden eddiginél keményebb diónak tűnik.
A Bethesda várva-várt játékáról január 18-án tudhatunk meg többet, viszont most úgy néz ki, kiszivárgott a teljes címe.
A Sony hivatalosan még nem fedett fel semmit a kontrollerrel kapcsolatban, de a Bestbuy már leleplezte – mondjuk biztos, hogy nem szándékosan.
Többek között Jean-Claude Van Damme és Denzel Washington magyar hangját is ő adta rengeteg filmben.
A Mojang bejelentette, hogy véget ér a tavaly áprilisban megjelent stratégiai játék támogatása, az alapvető funkciók eltávolítására azonban nem kell számítani.
Összesen 9 díjra jelölték a szakértők az Insomniac Games játékát, ami tavaly üres kézzel távozott a The Game Awards-ról.
A Deadline szerint Toby Haynes ülhet majd a bejelentés előtt álló mozi rendezői székébe, miközben a Star Trek: Mindenen túl folytatása sincs még elfelejtve.
Február végén debütál az AMC sorozatának Rick Grimes és Michonne történetét bemutató spinoffja, amely az érzelmi húrok megpendítése mellett látvány terén sem fog csalódást okozni.
A Sony nemrégiben felfedte a PS Plus Extra és Premium januári érkezőit – ezúttal is akad néhány gyöngyszem a kínálatban.
Némi botladozás és a Kang-verse eltörlése után itt a felnőtt nézőknek szánt, állítólag forradalmi Echo, amely a szakadéktól rántja vissza a MCU-t. Tényleg így van?
Young Mazino is csatlakozott az adaptáció folytatásához, aki a Naughty Dog játékának egyik kulcsfiguráját fogja megformálni.