Mizu még nem végzett a vérontással – Folytatódik A kék szemű szamuráj
A Netflix már most zöld utat adott a Michael Green és Amber Noizumi által jegyzett anime második évadának, amely Edo-korabeli Japánba kalauzolja a nézőket.
A Netflix már most zöld utat adott a Michael Green és Amber Noizumi által jegyzett anime második évadának, amely Edo-korabeli Japánba kalauzolja a nézőket.
Nem sokkal azután, hogy az alkotás mögött álló Fntastic csődöt jelentett, a sikeres túlélőjátékok fejlesztői is billentyűzetet ragadtak, de nem azért, hogy kifejezzék az együttérzésüket.
Már 2024 őszén visszatérnek a gyilkos csapdák és a pórul járt áldozatok, ami nem meglepő, tekintve, hogy rendkívül nyereséges lett a legutóbbi felvonás.
Megvan a premierdátum, amikor végre otthonról nézhetjük a Transformers világának legújabb fejezetét.
A botrányosan indult játék mögött álló stúdió lehúzza a rolót – négy napig bírták a sav-tengert, amit kaptak.
Connecting Worlds néven saját dokumentumfilmet kap korunk egyik legnagyobb kreatív elméje.
Úgy tűnik, hogy megvan az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar kasszasikere, legalábbis az első hetek alapján, amik alatt Ridley Scott-ot is sikerült kispadra küldeni.
A Sony majdnem készített egy hivatalos spinoff-filmet, amiben a Sinister Six is megjelent volna Póki mellett.
A LEGO Fortnite játékosainak száma jelentősen megugrott – most mindenki erre van rákattanva!
Kilenc jelölést is kapott, de a Megfojtott virágok és az Oppenheimer is nagyot mehet – mutatjuk a fontosabb jelölteket.
Kodzsima és Jordan Peele közös játéka kapott egy rejtélyes előzetest, ami még rejtélyesebb titkokat tartogat.
Mindössze néhány nap telt el a megjelenése óta, de a játékosok zöme már most búcsút intett a Fntastic botrányosan sikeredett alkotásának.
A Démonok között és a Fűrész rendezője arról beszélt nemrég, hogy egy-egy blockbuster után szeret visszatalálni a gyökereihez.
Néhány játékos amiatt panaszkodik, hogy a 2.1-es update után meglehetősen ragadóssá váltak a bosszúszomjas ellenfelek.
Egyes jelentések szerint a Treyarch által jegyzett 2024-es epizód keretében láthatjuk viszont a sokak által kedvelt Verdanskot.
A Larian Studios CRPG-je lett a The Game Awards legnagyobb nyertese, ezt pedig nem igazán tudta megemészteni néhány Pókember-rajongó játékos.
Mókás képsorokat készített egy rajongó, aki elképzelte, miként nézne ki a Rockstar Games 2025-ben érkező játéka a Nintendo kézikonzolján.
Van néhány rajongó, aki új tartalmakra vágyik, míg mások inkább azt szeretnék, ha az alapjáték mechanikáin és tennivalóin változtatna a Bethesda.
Legalábbis ezt állítja a Victor Sullivant alakító Mark Wahlberg, konkrétumokat azonban nem osztott meg a második részt illetően.
A fiú és a szürke gém nyerte a hétvégét a tengerentúlon, miközben az Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája is az élvonalban maradt.
Az Other Ocean Interactive és a Skybound Games nemrégiben bejelentette, hogy az alacsony játékosszám miatt nem folytatódnak a munkálatok.
A No Man's Sky új alkotása óriási bejárható területekkel rendelkezik és ezeket a bejelentő előzetesében is megcsodálhatjuk.
Néhány napon belül a Dave the Diver világát összemossák a Dredge lovecrafti borzalmaival – vajon mi mindent rejt még a víz?
Parádés videót kapott a Lightspeed LA-nek a debütáló játéka, a látottak alapján pedig egy igen baljós futurisztikus világ vár ránk.