Barbie – Az első reakciók alapján komoly kihívóval néz szembe az Oppenheimer
Befutottak az első vélemények Greta Gerwig nagyszabású filmjéről, és eléggé úgy tűnik, hogy az év egyik legjobb alkotásával állunk szemben.
Befutottak az első vélemények Greta Gerwig nagyszabású filmjéről, és eléggé úgy tűnik, hogy az év egyik legjobb alkotásával állunk szemben.
Az alkotók továbbra is tartoznak a közönségnek a történet befejezésével, James Gunn pedig most tisztázta, hogy napvilágot látnak-e a maradék epizódok.
Egy pakisztáni nő barátot talált csirkevacsi helyett a népszerű battle royale-ban, az indiai útját azonban nem nézték jó szemmel a hatóságok.
Sokak számára a semmiből, szerzői kiadásban jelent meg egy rendkívül igényes, fadobozos társasjáték, melyhez sajnos egy tragikus haláleset is köthető.
Az Adam Jensen hangját adó Elias Toufexis-t sajnos még nem kérték fel arra, hogy térjen vissza az ikonikus szerepéhez.
A vörös ajtó lett az előző hét legnagyobb győztese, Patrick Wilson rendezői debütálása ugyanis a széria második legjobb nyitányát produkálta.
Jenna Ortega és Winona Ryder láthatóak a legújabb képeken, amik vélhetően egy esküvői jelenetről készültek.
A Ubisoftnak sikerült az orrunknál fogva vezetnie minket és a legtöbben nem is gondoltak arra, hogy a prológusban játszható karakter a másik oldalon áll – aztán jött a felismerés.
A színész szívesen látná újra Freddy Kruegert a vásznon és már azt is tudja, hogy ki lenne a tökéletes rendező ehhez.
Debütál a 11. évad, de emellett is számos újdonság vár a Disney+ előfizetőire ebben a hónapban – például minden idők legrafináltabb rablásának története.
Befutottak az első kritikák a filmről és nagyon úgy néz ki, hogy ismét egy remek Mission: Impossible-mozit kapunk!
Találkozhattunk már néhány meglehetősen bizarr előrendelői bónusszal az évek során, ám a Bethesda szerepjátékához járó extrát nem igazán tudjuk hova tenni.
A színésznő úgy véli, elég időt töltött már Wandaként a kamerák előtt, ugyanakkor nem zárkózik el teljesen a visszatéréstől.
Lady Dimitrescu szerepében már bizonyított, így Maggie Robertson ezúttal is a gonoszok oldalára fog állni.
A legendás műsorvezető azon viccelődött több mint húsz évvel ezelőtt, hogy Harrison Ford még 80 évesen is Indiana Jones-t fogja alakítani, így nem véletlen, hogy most előkerült az adás.
Két évtizeddel ezelőtt a Walt Disney Pictures bebizonyította, hogy sikerre lehet vinni egy vidámparki attrakciót – ehhez viszont Johnny Depp karizmája is kellett.
Kevin Smith-nek köszönhetően néhány rajongó megnézhette a rendezői változatot és megosztották élményeiket.
A Square Enix megerősítette, hogy törölték a mobilos Just Cause-játékot, amely a koronavírus miatt csúszott meg.
A Beetlejuice 2 forgatása jelenleg is zajlik, a film viszont megmentett minket egy potenciális Tim Burton-katasztrófától.
A 2018-as Marvel's Spider-Man előtt is jöttek már ki Pókember-játékok, és a 2004-es felvonás igencsak előremutató volt.
Egy dokumentum alapján a cég 1996-ban meglepően magabiztos volt abban, hogy a Saturn konzol leuralja a piacot.
Megannyi szivárgás és találgatás után a Capcom végre bejelentette, hogy Rashid érkezik a játékba, méghozzá még ebben a hónapban.
Simon Pegg elmondta, hogy közel 20 éve folyamatosan bombázzák kérdésekkel a lehetséges második részről.
Előkerült egy kulisszák mögötti videó is, ami megmutatja, hogyan forgatták az epikus jelenetet.