Hosszú előzetest kapott a Cyberpunk: Edgerunners
A három perces videó tömve van vérrel és akcióval, a látottak alapján mind a játék, mind pedig az animék rajongói megtalálják majd a számításaikat.
A három perces videó tömve van vérrel és akcióval, a látottak alapján mind a játék, mind pedig az animék rajongói megtalálják majd a számításaikat.
A felmérés során négy népszerű közösségi platformot vizsgáltak, a végeredmény pedig nem lett túlzottan meglepő.
A sorozat cselekménye valószínűleg nem keresztezi majd a mozifilm eseményeit, a két produkció premierje azonban közel került egymáshoz.
Augusztusban is igazán ütős címekkel látja el az előfizetőket a PlayStation Plus, köztük a Yakuza-sorozat formabontó felvonásával.
A barlangok meglehetősen baljós helyek a játékban, az egyiket pedig egy olyan alak lakja, aki saját bevallása szerint maga az ördög.
Egy adatbányász felfedezett valamit, ami után egyesek tényleg imába foglalhatják a FromSoftware nevét.
Legalábbis ezt állítja Bella Ramsey, aki Ashley Johnsontól örökölte meg Ellie szerepét.
Egyre néptelenebbé válik a játék, a temetése után pedig úgy tűnik, már a saját NPC-i is elhagyják.
A WB Montreal bemutatta a játék kezdetét és az alapvető játékmechanikákat a legújabb Gotham Knights videóban.
Egy komplett állatkert menedzselésének komplex feladatát adja a kezünkbe az Ark Nova, amely kártya-vezérelt stratégiaként igyekszik olyan slágerjátékká válni, mint amilyen az elmúlt évek során a Mars terraformálása volt.
Eivor története lezárul, de a játék bőven kap még kontentet, hiszen többek között egy új fesztivál is kezdetét veszi.
A Samsung és a LIFE Picture Collection új együttműködése a 20. század vizuális archívumát hozza el otthonunkba a The Frame televízión keresztül.
A népszerű színész már többször is bebizonyította, hogy mekkora kocka, most pedig gépe pár komponensének cseréjével mutatta ezt meg.
Star Wars-tól a Marvel Moziverzumig, Predator és Lightyear – összegyűjtöttük a Disney+ legfontosabb premierjeit a következő hetekből.
A népszerű MMO felhasználói is lerótták tiszteletüket egy megható szertartás képében.
Kiderült többek között az is, hogy nem a sztorin és a narratíván lesz a hangsúly a Ubisoft régóta készülő játékában.
Egy új törvényi szabályozás miatt többek között a népszerű digitális áruházak is elsötétültek a 270 milliós országban.
A lázadás korai időszakába kalauzoló széria meglehetősen látványosnak ígérkezik, mely az ismerős történet ellenére is tartogathat izgalmakat.
A SteamDB-nek hála újfent képbe kerülhettünk azzal kapcsolatban, hogy mely alkotások érdekelték legjobban a vásárlókat múlt héten.
A Halo-sorozat páncélruhás megmentője is szembenéz a közkedvelt sorozatban látott kihívással.
Időutazás is lesz a Locke & Key harmadik, utolsó évadjában. Befutott a tini fantasy széria fináléjának magyar előzetese.
Örök búcsút intett rajongóinak a díjnyertes színésznő, aki többek között az ikonikus karakter hangját is kölcsönözte.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
Hosszabb betekintést kaptunk a Firaxis szuperhősős alkotásának játékmenetébe a varázslatos karakter főszereplésével.