Látványos trailer GTA III Rage Classicnak
Szépen haladnak a GTA III Rage Classic munkálatai. A lelkes modderek azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a klasszikus Liberty Cityt átültessék a modern GTA IV-be.
Szépen haladnak a GTA III Rage Classic munkálatai. A lelkes modderek azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a klasszikus Liberty Cityt átültessék a modern GTA IV-be.
Most már hivatalos, hogy jön a Dragon's Dogma 2, sőt, a fejlesztők az első információkat is megosztották róla a publikummal. Persze túl sok részletet így sem tudunk, de a koncepció ígéretes.
A THQ elnöke szerint a következő generációs konzolok olyanok lesznek, mint a mostani PC-k, azaz eltávolodnak a 60 dolláros, dobozos játékoktól, és a letöltésekhez fordulnak. Ha ez így lesz, akkor az csak még közelebb hozza a játékgépek korszakának végét -- legalábbis ami a klasszikus értelemben vett konzolokat illeti.
A szeptemberben megjelenő Call of Duty: Modern Warfare 3 új DLC-jének pályáiról képek és videó is kikerült -- gyorsan nézzétek meg őket, mert az Activision hamarosan lépni fog.
A Square Enix nyilvánosságra hozta, hogy milyen tárgyaktól és lehetőségektől kell megválnunk a Final Fantasy XIV: A Realm Reborn megjelenése után.
Két nap múlva jelenik meg a TPS-be oldott bázisvédő játék, a nagy sikerű Orcs Must Die! folytatása, de már akár most, a hétvégén is kipróbálhatjátok.
Jövő héten már személyi számítógépekre is kapható lesz a Ronimo Games oldalnézetes játéka, az Awesomenauts.
Igaz, csak egy hétvége erejéig, noha tény, hogy két nap bőven elég kell legyen, hogy rájöjjünk, érdekel-e minket a World of Darknessből oly sokat merítő, Funcom-féle online szerepjáték.
Nem csak a kínálkozó lehetőségek és a fegyverek számában múlja felül elődjét a Borderlands 2, hiszen változatosabb és okosabb ellenfelekkel vehetjük fel a harcot.
Így a hétvége közeledtével nem ár kiengedni a fáradt gőzt, amire a Dead or Alive 5 legújabb... hmm... "trailere" több mint alkalmas: nyuszijelmezes csajok verekednek benne, klasszikus DoA stílusban.
A CVG forrásai szerint a játékstreamelős OnLive az Ouya egyik legnagyobb támogatója lehet, és ezt a következő 24 órában be is fogják jelenteni. Amennyiben igaz a pletyka, akkor az Ouya a kis underground gépből komoly konkurenssé változhat.
Legutóbb a Valve feje adta hangját elégedetlenségének az új MS oprendszerrel kapcsolatban, most pedig a legsikeresebb PC-s csapat is beállt a sorba. A Blizzardnak sem jön be ugyanis a Windows 8.
Ősszel fog megjelenni a várva várt Baldur's Gate újrakiadás. A játék jelentős extra tartalommal érkezik PC-re, majd később iOS-re, Macintoshra és Androidra. A csomagban a Tales of the Sword Coast kiegészítő is helyet kap.
Notch felfedte, hogy csapata, a Mojang korábban egy FPS-en dolgozott, ám a projektből végül semmi nem lett. Igaz, nem a játék minősége miatt, hanem mert a Mojang "magát is fenn tudja tartani".
Jamaucsi Kazunori, a Gran Turismo sorozat atyja a széria jövőjéről beszélt, beleértve a sokak által várt GT6-ot is. Utóbbi szinte biztos, hogy nextgen lesz, de még egy esetleges Vita GT sem elképzelhetetlen.
A fantasztikusnak ígérkező Darksiders II után a harmadik rész minden bizonnyal kisebb léptékű játék lesz. Már ha az eladások lehetővé teszik, hogy a széria trilógiává bővüljön. Mi szeretnénk.
Egy új trailer jelent meg az Assassin’s Creed III-hoz, melyben a játék multiplayer módjának különböző lehetőségeit ismertetik.
Az Intent Media úgy látszik, már tudja, hogy mikor fog megjelenni a Pro Evolution Soccer 2013 és a Metal Gear Rising: Revengeance.
Alig több, mint nyolc perc. Ennyi kellett egy profi csapatnak ahhoz, hogy hivatalosan is rekordot döntsön. A Valve legendás logikai játékának villámgyors végigjátszásáról videó is készült, érdemes megnézni.
Mi itt a PC Gurunál sosem titkoltuk, hogy bár a számítógépes játékokért dobban legnagyobbat a szívünk, a konzolokat sem vetjük meg, sőt, manapság egyre többször megesik, hogy egy-egy játékból kénytelenek vagyunk valamelyik játékgépes változatot tesztelni, mert a PC-s port heteket, hónapokat késik. Ez van, manapság a konzoloknak áll a világ, PS3-on a fantasztikus exkluzív címek, Xbox 360-on pedig a kiváló szolgáltatások kápráztatják el az embert -- főleg, ha nem kis hazánkban, hanem mondjuk az Egyesült Államokban él. Ez azonban csak a jelen, a jövő a fejlesztők és kiadók szerint egyre homályosabb.
A Sins of a Solaer Empire legújabb kiegészítője, a Rebellion az eddigi legsikeresebb rész a szériában. Most lépte át a 100 ezer eladott példányt, a fejlesztők pedig nagyon büszkék.
A remeknek ígérkező steampunk akciójáték Dishonored konzolokon és PC-n is magyar felirattal fog megjelenni. A fejlesztők egyébként állítják, hogy fontos nekik a játékos szabadsága.
Bár még a Doom 4-et sem leplezték le, az id Software hivatalosan is egy következő konzolgenerációra tervezett játékon ügyködik. Már csak pár évtized és kész lesz.
Azoknak is erősen ajánlott megnézni a Planetside 2 új trailerét, akiket nem érdekel a játék, mert az utóbbi hónapok legjobb videóanyagáról van szó. Egy perc nem sok, annyi játékbeli jelenet sincs benne, az egész egy CGI rövidfilm.