TGA 2018 - Dragon Age 4 teaser érkezett
A Dragon Age sorozat köszöni szépen, jól van, ezt pedig egy teaser formájában közölte velünk a Game Awardson.
A Dragon Age sorozat köszöni szépen, jól van, ezt pedig egy teaser formájában közölte velünk a Game Awardson.
Hirtelen felindulásból elkövetett PUBG bejelentés történt a Game Awardson. A tesztszerveken elérhető az új havas pálya.
Hiánypótló cím érkezik a retro korszakból. Felújított változatot kap a Crash Team Racing PS4-re és Xbox One-ra.
Sylvester Stallone a Creed II befejezését követően újra videóban szólt rajongóihoz. Sejtelmes mondataival lehet, hogy egy karakter visszavonulását jelentette be.
A Bethesda véletlenül hozzáférést adott néhány felhasználónak az ügyfélszolgálatuk teljes rendszeréhez.
A magyar honú Lost Pilgrims Studio által hegesztett Vagrus: The Riven Realms egy körökre osztott, fantasy RPG lesz.
Egyes források szerint Casey Hudson nem csak az Anthem trailere miatt utazik a The Game Awards-ra, hanem a Dragon Age 4-t is bejelenti.
A Dragon Age sorozat kreatív igazgatója most az Assassin’s Creed Odyssey mögött álló stúdiónál dolgozik egy be nem jelentett projekten.
Ma mutatják be a filmet, amiben egy közösen szilveszterező baráti társaság összes hívását és üzenetét megmutatja egymásnak.
Nehéz a játékos dolga, amikor perifériák közül kell választania, de az AOC most egy olyan monitort készített, ami kiemelkedő tulajdonságaival képes elvarázsolni a használóit.
A Naughty Dog Twitteren közölte, hogy a TGA 2018-on semmit sem fognak megmutatni a The Last of Us Part 2-ból.
A Universal felvásárolta Prince legnagyobb slágereit és az ABBA dalokra épülő Mamma Miahoz hasonló musicalt tervez írni belőlük.
A svéd rendőrség rajtaütést hajtott végre az Overkill’s The Walking Dead kiadójánál, a Starbreeze-nél, letartóztatás is történt.
Az Epic bejelentette az Epic Games Store indulását, mely a Valve által kért részesedés alá vágva próbál a Steam babérjaira törni.
A Marvel Kapitány komikus pillanatokban sem szűkölködő második előzetese még több titkot fed fel a címszereplő Carol Denvers múltjából.
Sok panasz érkezett arra, hogy a Red Dead Online-ban a munkák keveset fizetnek, de minden méregdrága, ezért a Rockstar változtat.
...vagy katasztrofális atomkatasztrófa. Steames teljes játékkal, exkluzív interjúval, 35 játékteszttel, BarCraft italkuponnal és ESET-kóddal várunk.
Megérkezett a félig ember, félig boszorkány tinédzserlányról szóló reboot sorozat tavasszal debütáló második szezonjának első előzetese.
A THQ Nordic megvette a Carmageddon jogait a Stainless Games-től, a fejlesztők szerint a sorozat végre megtalálhatja a méltó helyét.
A Starbreeze vezérigazgatója távozik a kiadó éléről, az Overkill’s The Walking Dead gyenge nyitása miatt, más változások is várhatóak.
Stephen Schiff, a Foglalkozásuk: amerikai című sorozat producere és Az igazság napja forgatókönyvírója lesz a Cassian Andor főszereplésével készülő sorozat showrunnere.
A múlt héten megjelent a Valve új játéka, az Artifact, ami egyből a Steam eladási lista élén kötött ki, de népszerűség terén is benne van a top 10-ben.
Bár a népszerűség relatív, tény, hogy az új Star Wars filmek lényegesen kisebb hullámokat vertek, mint az eredeti trilógia. Cikkünkben a vélt hanyatlás okait keressük.
A héten indul el a Tekken 7 második szezonja, amiben Marduk és Armor King mellett Negan is becsatlakozik a The Walking Deadből az ütlegelésbe.