Új előzetest kapott a Fogvatartott állam
Jövő márciusban érkezik a Majmok Bolygója: Lázadás rendezőjének új disztópiája, amiben egy idegen faj működtet jóléti diktatúrát az emberiség felett.
Jövő márciusban érkezik a Majmok Bolygója: Lázadás rendezőjének új disztópiája, amiben egy idegen faj működtet jóléti diktatúrát az emberiség felett.
Nyereményjátékunk hetedik napján a nyílt világú játékoké a főszerep, de akad itt más nyalánkság is.
Szerinted mely játékok érdemlik meg az év játéka díjat? Mondd el nekünk és mindenkinek, elindult a szavazás, tegyétek le a voksotokat!
A Nintendo minikonzoljainak gyártása az idén véget ér, ha elfogy a készlet, már csak másodkézből szerezhetünk belőlük.
A Mortal Kombat 11 egy brutális trailerrel indított, de játékmenet videót még nem kaptunk. Most már tudjuk, meddig kell várni.
A Far Cry: New Dawn ugyan nem számozott rész, mégis a Far Cry 5 folytatásának tekinthető – ebből kaptunk most pár perc ízelítőt.
A Discord minden konkurensénél kedvezőbb feltételeket biztosít a fejlesztők számára, ők kérik a legkisebb részesedést az eladások után.
A magas nézettséget hozó, de a rajongókat erősen megosztó első évad folytatásában egy univerzumot átívelő nyomozásba kezd a Discovery legénysége.
A League of Legends 2019-ben leáll a Windows XP és Vista rendszerek támogatásával, így az új verziók el sem fognak indulni ezeken.
Frank Castle, vagyis Punisher visszatér, hogy a Daredevil második évadában megkezdett, családja gyilkosai ellen viselt bosszúhadjáratát folytassa.
A Blizzard fejlesztőket von el a Heroes of the Stormtól, ráadásul ezentúl nem rendeznek hivatalos esport bajnokságokat.
A kiborglányra leselkedő veszélyekre és a diáklány életébe visszatérő maszkos gyilkos ármánykodására is február 14-én derül fény.
Kezdetét vette a GOG.com téli vására, mely több mint 1900 ajánlattal, akár 90%-os kedvezményekkel és egy ingyen játékkal vár minket.
A hétvégén lezajlott a Battlefleet Gothic: Armada 2 bétázása, és mi is kipróbáltuk a vad űrcsatákat kínáló stratégiai programot.
Alig pár hét alatt majdnem teljesen elnéptelenedett a Valve új, kártyás stratégiai játéka, az Artifact.
Újabb klasszikus irodalmi művet fazonírozik át a Disney, ezúttal Eoin Colfer hét részes sci-fi regénysorozatát, az Artemis Fowlt dolgozzák fel.
Az Epic jelezte, hogy jövőre a platformok közti játékra fog fókuszálni, és kidolgozott megoldásait odaadja a fejlesztőknek ingyen.
Az Orscar-díjas Mahersala Ali eltűnt gyerekek utáni nyomozását január 14-től láthatjuk Magyarországon az HBO műsorán és az HBO Go-n.
Ajándéksorsolásunk negyedik napján emeljük a tétet, és a negyvenedik évezredbe látogatunk egy kis aprításra.
Megérkezett az Arena War játékmód, amiben egymás járműveit zúzhatjuk szét pontokért és akár karriert is csinálhatunk.
A Pornhub lehozta 2018-as statisztikáját, és bizony a gyakorta használt keresőszavak között ott van az Overwatch és a Fortnite is.
Új trailert kapott a Left Alive, melyben a játékmenetbe nyerhetünk bepillantást, valamint a háborús zónák kegyetlensége is megmutatkozik.
Miután egy független elemzőcég elkezdte szivárogtatni a Netflix sorozatok nézettségi adatait, maga a streamingszolgáltató tett közzé statisztikákat.
Szalad az idő, a nyereményjátékunk is újabb fordulóhoz ér – ezúttal a sötét fantasy szerelmesei találhatnak ínyükre valót.