A Tindalos Interactive és a Focus Home Interactive idén januárban jelentette be a Battlefleet Gothic: Armada folytatását, ami jövő év januárjában már meg is fog jelenni, előtte azonban lehetőségem nyílt belekóstolni a játék bétaváltozatába. Az élmények, hogy is mondjam, vegyesek voltak.

Lecsap a háború pörölye

A béta során a kampány tutorial módját, a skirmish módot, valamint az 1v1 és 1v2 többjátékos mókát lehetett kipróbálni. Természetesen első körben a kampányra repültem rá, elvégre egy tutorial alkalmas lehet arra, hogy az ember megismerje a játék mechanikáját. Ezt teljesíti is.

Az oktató fejezet során megismerhetjük a történet prológusát – az előző részben már látott képregényes átvezetőkkel egybekötve –, az űrhajók irányításának legalapvetőbb elemeit: előrehaladás, boost, gyors manőverezés, különleges fegyverek bevetése, lázadás leverése és persze az olyan taktika jóságok, mint az ellenséges hajók alrendszereinek tűz alá vétele.

Ez utóbbi azért is nagyszerű elem, mert meghatározhatjuk a sorrendet, nem kell egyenként végigzongorázni az egyes alrendszereken. Néhány kattintással parancsot adhatunk arra, hogy a legénységünk először a fegyvereket, aztán a hajtóműveket, utána a hidat lője, és így tovább.

Hajóink osztálytól függően rengeteg módon támadhatnak: torpedókkal, rakétákkal, kisebb vadászrepülőkkel és bombázókkal, és persze ott vannak a különleges fegyverek, mint a lightning canon vagy a nova canon. És ha a helyzet súlyosbodik, akár vészhelyzeti ugrást is végrehajthatunk. Így ugyan elbukjuk a küldetést, de megmentjük értékes hajóinkat – már ha sikerül az ugrás, mert míg töltődik a hajtómű, sajnos hajóink könnyű célpontok.

Kész káosz

A Battlefleet Gothic: Armada 2 tehát meglehetősen mély irányítást biztosít, rendkívül aprólékosan menedzselhetjük hajóinkat. Ez a szóló módban valószínűleg jól fog jönni, bár a tutorial alatt igazán nem lehetett kiélvezni, hiszen a kezünk az oktatómód jelleg miatt jó szorosan lett megkötve.

Skirmish-ben és a többjátékos módban meg tapasztalatom szerint nincs esélyünk kiélvezni, mert akár a gép, akár más játékos ellen indulsz, az egész stratégiázás eszeveszett mészárlásba torkollik, és szerencséd van, ha te vagy a mészáros. Egyszerűen nincs időd kiismerni a hajókat – pedig a 12 frakciónak rengetegféle fajta járműve van.

Ráadásul a kiegyensúlyozottsággal is van némi gond, például a chaos hajói úgy kapták szét a t’au hajóimat, mintha csak papírból hajtogatták volna össze őket. Oké, én is le tudtam szedni párat, de aztán elsült a nagy villámló akármi, amit én szimplán Zeusz kegyetlen haragjának (bár nem ezt a szót használtam, de azt mégsem írnám inkább le) becéztem, mert ekkor már csak imádkozni lehetett az élő és holt istenekhez.

Az MI is néha furán viselkedett, például kiadtam a tűzparancsot, a hajó meg jól megállt, aztán nem csinált semmit. De még jobb, amikor az ellenséges hajó körül keringve bekever egy aszteroidamezőbe, aztán beragad, mint torkos macska feje a tejfölös dobozba. Onnan már csak a közbenjárásunkkal lehet kiszedni, ám mindez úgy, hogy a chaos erői éppen teljes dühüket a flottánkra irányítják, nehézkes.

És tetejében még a színes, szagos, aszteroidákkal és csillagködökkel teli űrtájakon az ember hamar elveszik a kialakuló káoszban. A hajók, pláne a kis kísérő gépek nem térnek el markánsan egymástól, és sok frakció még színre is hasonlít. Ilyenkor aztán próbáld kideríteni, hogy ki kivel van. Nehéz, na. Egyszer csak azon kapod magad, hogy az egyik hajód már a flottádat lövi, mert megszállták, a másik menekül, mert a legénység fellázadt, de nem vetted ezt időben észre, így el is kobozták a hajót. Az meg, hogy melyik csatabárka robbant már fel, nagyjából a végéig rejtély marad, csak elkönyveled, hogy fogynak a hajók.

Felemás, de reménykeltő

Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek a gondok a teljes játékkal el is szállhatnak. Ha az ember végigviszi a kampányt, kiismerheti a hajókat, és amennyiben már a flotta képességeinek teljes tudatába indulunk harcba, úgy a skirmish és a többjátékos móka is élvezetesebb lehet.

Kecsegtető az aprólékos kommandírozás lehetősége, ugyanakkor talán egy kicsit már át is estek a ló túloldalára. Példának okáért a lázadás egy jó ötlet, de amikor a legtöbb tűz alatt lévő hajó fölött megjelenik a mutiny szó, elgondolkodik az ember azon, hogy a flottájában tobzódnak a gyáva férgek. Ráadásul a felirat felvillanása és a lázadás sikere között olyan rövid idő telik el, hogy a csata fergetegében az ember tényleg már csak azt konstatálja, hogy viszik a hajóját.

De ez vagy éppen a flották közti kiegyensúlyozottság olyan dolog, amit még finomíthatnak a januári megjelenéséig. A hajók eltérését viszont valószínűleg nem fogják markánsabbá tenni, ami még szóló módban is visszaüthet. Ennek ellenére azt mondom: a béta alapján van potenciál a Battlefleet Gothic: Armada 2-ben. Ha nem is lesz kiemelkedő játék, örömet okozhat a valós idejű űrstratégiák kedvelőinek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!