Cevat Yerli megszólal
A Crytek nagyfőnöke végre-valahára hallatott magáról, és nyilatkozott a sokak által szapult Crysis magas gépigénye kapcsán.
A Crytek nagyfőnöke végre-valahára hallatott magáról, és nyilatkozott a sokak által szapult Crysis magas gépigénye kapcsán.
Ron Gilbert. Egy név, melynek hallatán megdobban minden kalandjáték-fanatikus szíve. A LucasArts fénykorának meghatározó egyénisége 1985-ben robbant be a szakmába a korszakalkotó Maniac Mansion megtervezésével, és a SCUMM (Script Creation Utility for Maniac Mansion) technológia létrehozásával.
Kalandjátékokból nincs hiány, ezt már tisztáztuk párszor, most azonban egy meglehetősen különleges darabból érkezett egy bemutató. Az Experience 112 több tekintetben is rendhagyó kaland lesz, ezt már az előzetes hírekből is meg tudtuk állapítani...
Sok mindent el lehet mondani az EA-ról - nagy múltú cégek felfalója és elrontója, franchise-gyáros, tucattermék-hegesztő -, de azt nem, hogy ne lenne stílusuk. Most éppen a Battlefield 2142 kapcsán derült ki, hogy a humorérzékük megmaradt a fiúknak.
Bár a Crysis talán még jobban megosztja a játékosközösséget, mint a Far Cry, annyi bizonyos, hogy az EA egyik legnagyobb dobásáról van szó, és ahhoz sem fér semmi kétség, hogy grafikáját hosszú hónapokig nem fogja lekörözni semmi. Azonban nem hibátlan.
Sír a szegény olvasó, hiszen nincs most E3 vagy GC, melyek elhoznák számukra a finom videókat. Mondom néked olvasó, ne sírj tovább, a CES megérezte könnyeidet.
Megérkezett a Kwari, amely teljesen ingyenes játékmenetet nyújt Unreal Tournament-féle környezetben, de csak első rátekintésre. Aztán hamar rájössz, hogy a pénztárcád még jól jöhet...
A múlt esztendő során nagy meglepetés volt, amikor az online RPG műfajon belül megérkezett egy játék, mely több volt, mint első ránézésre. Ritka az ilyen, de annál szebb lesz ettől a végeredmény.
Nem tudom, hogy fekete zászlóval vagy tűzijátékkal kellene e közölni ezt a hírt hivatalosan - miután azonban én soha nem voltam a szó szoros értelmében vett hivatalos, marad az egyéni, gyászos szájíz, most már végleges ugyanis a dolog.
Ha valaki hallott már a Sztrugackij testvérekről, azt hiszem, neki felesleges tovább ajánlgatnom a most tárgyalt szerepjáték bemutatóját. Márpedig mindenki ismeri őket, még ha nem is tud róla: mindenki, aki már hallott a S.T.A.L.K.E.R.-ről.
Igaz hogy készül a méltán népszerű Bioshock második része? Ha igen, hol járnak a srácok a fejlesztésben? Lesz-e köze ezen játéknak a prequel irányzathoz? Érdekes kérdések.
A nagy port kavart Kane & Lynchet az egyszeri PC-s játékos csak a sajtó véleménye és a videókban látottak alapján tudta megítélni, ám megérkezett a játék PC-re portolt demója, úgyhogy mindenki belekóstolhat a vérengzésbe...
Fura, hogy míg a Pixar filmjei egytől egyig minimum zseniálisak, addig a játékváltozatok maximum a becsületes iparosmunka szintjére emelkednek, a stúdió azonban látva az eladásokat megelégszik ennyivel - és most már biztos, hogy a legújabb gyermekkel kapcsolatban is ez lesz.
A tengerentúlon is jól fogy a Call of Duty legújabb epizódja, azonban ahogy eddig sem, úgy most sem maradtunk World of Warcraft és The Sims 2 nélkül.
A tavalyi év egyik legnagyobb durranása, minden kétséget kizáróan legszebb játéka a Crysis című akciójáték volt. Az ember úgy gondolná, hülyére keresik magukat rajta a készítők, de nem.
A Supreme Commander kiegészítője jó ideje piacon van, és nyilván a GPG-s srácok már gondolkodnak a folytatáson is, a SEGA unszolására pedig jó ütemben halad az űrbéli Dungeon Siege fejlesztése ám Chris Taylor és csapata ezek mellett sem tétlenkedik: új projektről rántották le a leplet.
Mire nem jó, ha az embernek nagyon kifinomult a megfigyelőképessége! Ezúttal az új generációs Liberty City látható felülnézetből, de csak ha okosan figyeljük a videót...
Egy nevezetes böngésző program fog hamarosan teljes egészében leállni, s halálának oka nem más, mint az egyszerű elmúlás. A konkurencia nem kegyelmez, így a Netscape megadja magát.
Marcus Fenix sikeresen beépült a játéktörténelembe, az Epic hőse a konzolok után már PC-n is tömegével irtja a locustokat, vállvetve "deltás" cimboráival. Úgy tűnik, nemsokára regény formájában közelebbi ismeretséget is köthetünk a kőkemény katonával.
A kissé militáris cím talán megtévesztő lehet, bár valahol mégiscsak helyénvaló, ahogy az reményein szerint eme híranyag végére az olvasó számára is egyértelművé válik. Hogy mindez milyen előjellel, azt, ahogy a beharangozóban említettem, ki-ki saját maga döntse el.
Az, hogy egy játék a budget kategóriában indul, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz is, emlékezzetek csak a FlatOut 2-re. A cikk tárgya talán nem annyira jó, de egy próbát mindenképp megér.
Egy kis csihi-puhi van kilátásban a BioWare háza tájáról, finom RPG csomagolásban, a megszokott minőségben. Nincs benne lézerkard, se idegen lények, csak ázsiai mozzanatok.
Bizony a szigetországban is nagyban tart a játékdömping, s olyan címek uralják az élmezőnyt, mint az Assassin's Creed, Call of Duty 4 vagy FIFA 08. De nézzük csak meg a negyvenes listát!
Az új év beköszöntével egy újabb megjelenési dátummal gazdagodtunk, mely talán már végleges képet adhat a Grand Theft Auto IV publikálásának időpontjáról. Vagy mégsem?