Bemutatkoztak a PS Plus augusztusi ingyenes játékai
Hamarosan itt az augusztus, a Sony pedig ennek megfelelően lerántotta a leplet arról, hogy milyen címekkel gazdagodnak a PS Plus előfizetők.
Hamarosan itt az augusztus, a Sony pedig ennek megfelelően lerántotta a leplet arról, hogy milyen címekkel gazdagodnak a PS Plus előfizetők.
Az AOC nemrég bejelentette az AGON by AOC márkacsaládot, amihez sorra érkeznek az újabbnál újabb gamer kijelzők is.
Azt, hogy a PS5 iránt nagy a kereslet, már a folyamatos készlethiány is jól jelzi, a Sony azonban nemrég konkrét számokkal is előállt.
A Valve kézi PC-je után hatalmas az érdeklődés, ennek megfelelően pedig nem is igazán tudni már, mikor lesz készleten a Steam Deck.
Az AOC bejelentette legújabb, kifejezetten játékosoknak szánt monitorjait, amik remek képfrissítéssel és hajlított kijelzővel érkeznek.
A Better Call Saul sztárját állítólag kedden szállították kórházba, miután váratlanul rosszul lett.
Újabb videójátékra vethetett szemet a Netflix sorozat alapanyagként, amin már aktívan dolgozik is.
A korábbi beharangozás után a 343 Industries most közölte a technikai teszt pontos időtartamát.
Négy hónap után a végéhez érkezett Magyarország eddigi legnagyobb CS:GO versenye.
Egy újabb aranyos cím jelentkezett be, ami a megvalósulásához a közösség segítségét kéri.
A kulturális programsorozat ideje alatt lesz többek között e-sport verseny és bemutató, taekwon-do és k-pop cover produkciók, gasztro műsor és tematikus filmklub is.
A Microsoft elmondása szerint korábban még egy konzoljuk sem fogyott olyan jól, mint a mostani generáció.
Moriarty professzor ezúttal vajon győzedelmeskedik a mesterdetektív Sherlock Holmes felett, vagy meghiúsul a Big Ben felrobbantásának terve?
A film producere szerint mégsem számíthatunk az ikonikus akcióhős visszatérésére.
Egy modder munkájának köszönhetően végre megnézhetjük, mi volt a fejlesztők eredeti elképzelése.
Végre megtudhattuk, mikor érkezik meg a régóta futó MMORPG immáron harmadik kiegészítője.
Megjelenési dátumot kapott az erősen Ni no Kuni ihletésű alkotás.
A BioWare érdekes statisztikával jelentkezett arról, hogy a Mass Effect Legendary Edition játékosai hogy döntöttek bizonyos helyzetekben.
Elég csúnya botrány robbant ki nemrég a Blizzard körül a stúdió szexista légköre miatt, a dolgozók pedig sztrájkkal reagálnak erre.
A Microsoft Flight Simulator eddig csak PC-re volt elérhető, ma azonban ez megváltozott, ugyanis befutott a játék konzolos kiadása.
A Total War Saga: Troy eddig főleg realisztikus alapokon állt, a legújabb DLC azonban egy sor mitikus bestiát is elszabadít a harcmezőn.
Minden irodába szükség van nyomtatóra. Igaz, hogy ma már sok mindent elektronikusan is meg tudunk oldani, de vannak olyan iratok, amelyeknél elengedhetetlen a papírforma. Milyen nyomtatót érdemes választani, ami megfelel minden olyan elvárásnak, ami egy iroda napi szintű munkájához elengedhetetlen, de elfér egy kisebb méretű helyiségben is?
A Dzsungeltúra zárójelbe teszi az elmúlt hónapok látványfilmjeit és akár egy korszakos széria nyitófelvonása is lehet.
Minden magyar CS:GO csapatnak kötelező részt vennie ezen a versenyen, ugyanis csak az online liga összdíjazása 25 000 euró.