Mozgásban a Gran Turismo Sport
Trailert, képeket és pontos megjelenési dátumot kapott az ősszel elstartoló Gran Turismo Sport, amit akár már elő is rendelhetünk.
Trailert, képeket és pontos megjelenési dátumot kapott az ősszel elstartoló Gran Turismo Sport, amit akár már elő is rendelhetünk.
A The Witcher 3: Wild Hunt – Blood and Wine igencsak méretes játék lesz időben, térben és fizikai értelemben is. És még a zenébe is belehallgathatunk.
Windows 10-en is elérhető lesz a Halo 5 pályaszerkesztője, a Forge – ami fura, hiszen maga a Halo 5 Guardians viszont nem jött ki PC-re.
Kaptunk egy rövid trailert a LEGO Star Wars: The Force Awakenshez, ami az Ellenállás legjobb pilótáját, Poe Dameront mutatja be.
A The Technomancerben nem egyedül kell szembeszállnunk a Mars veszélyeivel, több tásunk is lesz a bajban. Velük ismerkedhetünk meg.
Steamen 41 óra, PS4-en 80, és ez még nem a vége, de arra elég, hogy átlássam a produkciót, amiről a véleményem szinte semmit sem változott.
Tegnap megerősítést nyert, hogy jön a Batman: Return to Arkham HD Collection, ma meg kaptunk belőle egy csokornyi összehasonlító képet.
A nyílt béta katasztrofális indítása után a kampánynak mégis sikerült a megmenteni a Doom becsületét, így végül pozitív értékeléssel zárhatott a Steamen.
Az Ultra Nightmare fokozat minden eddiginél nehezebb kihívás elé állítja a játékosokat a lövöldében, akik persze nem ismerik a lehetetlen fogalmát.
Az EA egy belső fejlesztő csapatot indított útjára, hogy kiaknázza a VR-ban, az AR-ben, és a gépi mély tanulásban fellelhető lehetőségeket.
A Washington Post kritikus lesújtó kritikával illette az Uncharted 4: A Thief’s Endet, mire a rajongók petíciót indítottak irománya ellen.
A korábbi pletyka valósággá vált: Nascar DLC-t kapott a Forza Motorsport 6, amely segedelmével a Nascar világába látogathatunk el.
Az EA javítaná a Star Wars Battlefront legnagyobb hiányosságát, a singleplayer mód elhagyását. A kiadó szerint fontos a tartalom.
Az EA szerződést hosszabbított az Unravelt készítő Coldwood Interactive-val, mert szeretnék, ha a svédek elkészítenék a folytatást.
A Call of Duty: Infinite Warfare trailere a második legutáltabb videó a Youtube-on, és megtudtuk, mennyi szabadságot kapunk az űrcsatákban.
Az Assassin’s Creed film nagyobbik része a jelenben fog játszódni. 35% a múltban, 65% a jelenben -- ez a megoszlás.
Megtörtént, amire évek óta vártunk. Valaki végre játékot csinált a marihuánával, amiben legalizálnunk kell. Ez a Weed Green Rush: Legalize It!
Bár a Valve hivatalosan még nem jelentette be, a Reddit szorgos felhasználói ráleltek a Steam Summer Sale dátumára.
Az Overwatch harmadik kisfilmjében a főszerepet Hanzo és Genji kapták, akik a korábbi epizódoknak megfelelően látványosan gyepálják egymást.
A Warcraft-film készítői alkotásuk szereplőit és a történet egyes szálait bemutató új videókat tettek közzé.
Mindenki kedvenc Luke Sykwalkere a forgatókönyv elolvasása nélkül rábólintott a Star Citizen: Squadron 42 főszerepére.
Az új Doom nem az egyetlen klassz old school shooter a piacon. Összeszedünk öt alternatívát, hogy te is kivedd a részed a darálásból.
A Night Dive Studios szeretné átalakítani a System Shockot Unity motor alá, ehhez pedig a mi segítségünket fogja kérni.
Kivégeztétek az új Doomot, esetleg nem jött be annyira, mint a régiek? Itt a megoldás. Séfünk három remek modot ajánl az első három részhez.