A jövőben a Microsoft belsős fejlesztői is hozzáférhetnek majd az id Tech grafikus motorhoz
A Bethesda felvásárlásával rengeteg izgalmas IP és tehetséges csapat került a Microsofthoz, plusz az id grafikus motorja is.
A Bethesda felvásárlásával rengeteg izgalmas IP és tehetséges csapat került a Microsofthoz, plusz az id grafikus motorja is.
Márciusban érkezik PC-re a Crash Bandicoot 4: It’s About Time, a fejlesztők most pedig a hivatalos gépigényről is lerántották a leplet.
Áprilisban érkezik a Fallout 76 következő nagyobb frissítése, a Locked and Loaded, mely lehetővé teszi majd, hogy több bázisunk is legyen.
Eddig tartott a fiókmegosztás lehetősége. A Netflix ezentúl ellenőrizni fogja, hogy csak egy háztartásban élők használhassanak közös profilt.
A Dying Light 2 fejlesztése körül mostanában elég nagy a csönd, a Techland azonban jelezte, hogy ez nem marad sokáig így.
Kislány a nyílt vízen hánykolódik, a könnyek tengere pedig eláraszt mindent: várost, iskolát, utcát, épületet. A narratív platformerek szomorkás, drámai vonalán a Sea of Solitude is célba tudott érni, most pedig Switchen is megpróbál némi érzelmet vinni mindennapjainkba.
Befutottak a februárra vonatkozó eladási listák.
Friss forgatási fotót közölt Ryan Murphy az Amerikai Horror Story tizedik évadjához csatlakozó Macaulay Culkinról.
Körülbelül két hete debütált az Outriders ingyenes demója, a People Can Fly most pedig egy méretesebb javítást is kiadott ehhez.
Nemrég elég súlyos hóvihar söpört végig Texason, azonban a Star Citizen helyi fejlesztői szerint ez nem hatotta meg a menedzsereiket.
Oscar-díjas rendezőpáros készít dokumentumfilmet Tina Turner életéről. Az HBO közzétette az első hosszú előzetest.
Az EA Originals kezdeményezésnek jó pár izgalmas címet köszönhettünk a közelmúltban, most pedig egy új indie stúdió mögé is beálltak.
A kétbalkezes hősök új platformokra látogatnak.
A Feldherr a habszivacs inzertek egész sorát árulja, felsorolni is nehéz lenne mindet – egyet most az Istencsászár kegyelméből mutatunk be.
Jordan Peele szociohorrorjait idéző antológiasorozat érkezik az Amazon Prime-ra. Előzetest kapott a Them nyitóévadja.
A friss szoftvereladási lista mellett kiderült az is, hogy melyik konzol fogyott a legjobban a régióban.
A The Walking Dead sztárjának a főszereplésével érkezik egy természetfeletti horror áprilisban. Előzetest kapott a The Unholy.
A Bandai Namco bejelentette, hogy egy hónap alatt egymillió példányt adtak el a horrorjáték folytatásából.
Thomas Liu lett a Fogyasztói Üzletág új vezetője.
Örülhetnek a zs-kategória rajongói, filléres előzetest kapott a Sharks of the Corn című kis költségvetésű cápás horrorfilm.
Először láthatjuk mozgásban a motoros széria idei kiadását.
Az Arctic termékei nevéhez hűen hűvös szellővel látják el számítóházainkat és hűtőbordáinkat, mi előbbiek közül próbáltuk ki a csilivili P120-ARGB szettet.
PS4-re, Xbox One-ra és Switch-re is megjelenik a kalandjáték.
Érkezik a második kiegészítő, a Murder on Eridanos.