A Rockstar újabb utalást tett a GTA 6-ra, amit ezúttal nehéz nem észrevenni
A stúdió most épp a GTA Online új eseményének segítségével jelezte, hogy igen, készül a széria következő felvonása.
A stúdió most épp a GTA Online új eseményének segítségével jelezte, hogy igen, készül a széria következő felvonása.
Új információk láttak napvilágot a játéktörténelem egyik legnagyobb betörésével kapcsolatban, kiderült ugyanis, hogy a hackernek nem is szabadott volna internet közelében lennie.
A legutóbbi The Game Awards-hoz hasonlóan az Opening Night Live során is sikerült valakinek feljutnia a színpadra, hogy finoman kifejezze az érdeklődését a Rockstar új játéka iránt.
Geoff Keighley, az est házigazdája elárulta, hogy a Gamescom előszobájának is tekinthető rendezvényen ezúttal a már bejelentett projekteken lesz a hangsúly.
A Rockstar Games egyik volt alkalmazottja a kelleténél több információt osztott meg a munkájáról, melynek köszönhetően kiderülhetett, hogy lesz egy-két visszatérő fegyver a játékban.
Pszichiáterek egy csoportja kijelentette, hogy a 18 éves srác egyszerűen nem alkalmas a bírósági tárgyalásra.
Egy iparági bennfentes szerint a GTA 6-ban az ország egy része is játszható területként jelenik meg – természetesen Vice City mellett.
A Take-Two megosztotta a következő pénzügyi évre vonatkozó becsléseit, az összeg láttán pedig nem nehéz kitalálni, hogy mi fogja megdobni a bevételeket.
Az utóbbi napokban lázban tartotta az internetet a rapper esetleges bekerülése a játékba, de kiderült, hogy ebből semmi sem lesz.
Erről a Take-Two vezérigazgatója mesélt, aki szerint elég rendesen betett a fejlesztésnek a sajnálatos esemény.
Egy rajongó még a fejlesztők ünnepi posztjában is képes volt meglátni a rejtélyt, holott az egésznek talán nincs is semmi köze népszerű széria következő részéhez.
Eléggé merész lépés volt az egyik reklám a játékhoz, aminek a következményei elkerülhetetlenek voltak.
A Microsoft legutóbbi közleményében egyértelműen közli, hogy a szoftvercég a Grand Theft Auto 6 megjelenését mikorra várja.
Nagyon sokan izgatottan várják az új részt, és bár a játékról nem sokat tudni, egy kép utal a lehetséges térképméretre.
Egy játékos már a szivárgás előtt betekintést nyert a Grand Theft Auto 6 világába, méghozzá Gaia kollektív tudatának köszönhetően.
Az állítólagos elkövetőt több dologgal is megvádolták, ezek közül egyben bűnösnek is vallotta magát – de nem a cégek ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatban.
Néhányan úgy gondolják, hogy megfejtették, kik azok a színészek, akik a készülő sandbox játék főszereplőit alakítják.
A 17 éves személyt az angliai Oxfordshire-ben vették őrizetbe, részleteket egyelőre nem közölt a rendőrség.
A nem túl egyszerű vállalkozáshoz a Paint, a Google Earth, na meg persze a jó öreg matematika segítségét kérték a rajongókból lett térképészek.
A Rockstar és a Take-Two próbál visszavágni a kiszivárogtatónak, aki nemrég mintegy 90 klipet posztolt a készülő játékról.
Egy rajongók által készített Unreal Engine 5 koncepcióvideó egy időutazási funkciót mutat be a nyílt világú játékban.
Egy videós elképzelte, hogyan festene a népszerű széria soron következő epizódja az Epic motorjával meghajtva.
Egy új Bloomberg jelentésből kiderült, hogy a Grand Theft Auto 6-ban debütál a sorozat első játszható női főszereplője.
Miközben a rajongók továbbra is azon tűnődnek, hogy vajon milyen lehet a GTA 6, egy kiszivárgott információ szerint több száz órányi játékmenetet fog tartalmazni több városban.