Arthur Morgan és John Marston megleptek pár egyetemistát
Akad egy olyan intézmény, amely a Red Dead Redemption 2-t használja az amerikai történelem oktatására.
Akad egy olyan intézmény, amely a Red Dead Redemption 2-t használja az amerikai történelem oktatására.
Spéci videotesztet is összedobtunk nektek a játékból, amiben láthatjátok, mit alkottak a Nioh 1-2 fejlesztői.
Öt éve már annak, hogy a 2010-ben megjelent Alpha Protocol kikerült a Steam kínálatából, a GOG-nak köszönhetően azonban most ismét elérhetővé vált a stúdió akció-RPG-je.
A The Hollywood Reporter szerint Kate Herron ül majd az EA sikercímén alapuló adaptáció rendezői székébe, emellett pedig Margot Robbie produkciós cége is a fedélzetre lépett.
A fejlesztést végző Remedy Entertainment elárulta, hogy hasonló költségvetésből készülnek a remake-ek, mint az író második tortúrája, a prezentációval tehát biztosan nem lesz gond.
A Micimackó: Vér és méz készítői felfedték az idővonalat, ami alapján a klasszikus mesék kifordított verzióit várhatjuk.
Mike Flanagan közelgő filmjét az egekbe magasztalta az egyik színésznője – és mi hiszünk neki!
A tapétázás egy olyan lakásdekorációs lehetőség, melynek során a falakat díszítjük különböző színekkel, mintákkal és motívumokkal. Látható, hogy mennyivel egyedibb és különlegesebb hatást tudunk prezentálni, mintha csupán festenénk, hiszen a tapéták széles kínálatából ki tudjuk választani azt, amelyik legjobban fejezi ki azt a stílust, amelyet meg szeretnénk jeleníteni.
Megkapta második előzetesét Ryan Gosling új filmje és ez bizony továbbra is piszok jól néz ki!
Egy korábbi LEGO pályázat győztes koncepciója több mint egy év után végre fizikai formát ölt!
David Chase és Terence Winter újra összeálltak, csakhogy most gengszterek helyett kísértetek lesznek a középpontban.
A Lex Luthor alakító Michael Rosenbaum szerint a széria teljes stábja benne lenne abban, hogy animációs sorozat formájában keljen életre a sorozat, ennek azonban még nem jött el az ideje.
A spinoff második szezonjának egyik írója, Thomas Schnauz árulta el egy interjú során, hogy heteken belül bekapcsolják a kamerákat.
A legnagyobb stúdiók mellett a kisebb indie fejlesztők is küzdenek, de ők az életben maradásért – 2024 a bezárások éve lesz?
Befutott a legújabb (szám szerint második) előzetes az idén érkező filmhez és ezt az opuszt bizony moziban kell látni!
Ahogy az manapság szinte minden nagyobb cím esetében lenni szokott, természetesen a Capcom akció-RPG-jéről is rengeteg spoileres tartalom került fel a netre már a megjelenés előtt.
A lengyel Critical Hit Games bejelentette első játékát, amire érdemes lesz odafigyelnünk.
A Micimackó: Vér és méz alkotói – stílszerűen – vérszemet kaptak és máris olyan crossovert hoznak, amitől az agyunkat is eldobjuk!
A WB Games Montréal legújabb álláshirdetései alapján a csapat együttműködik a Monolith Productions-szel annak érdekében, hogy a lehető legjobb legyen Diana kalandja.
A Sony ugyan nem közölt pontos eladási adatokat az Arrowhead Game Studio sikercímével kapcsolatban, egy piaci elemző szerint azonban várakozásokon felül teljesít a program.
A cég egy szavazás keretében szeretné kideríteni, hogy mi a rajongók abszolút kedvence, a jelöltek közül azonban érezhetően hiányzik a FromSoftware mesterműve.
Denis Villeneuve adaptációja még a vártnál is jobban teljesít a kasszáknál, ha így folytatja, 2024 egyik legsikeresebb alkotása válhat belőle.
Dev Patel rendezői debütálását már most körberajongják a kritikusok, ami nem is csoda: közel tökéletes akciófilm született.
Induláskor számos probléma akadt a nosztalgiabombának szánt produkcióval.