Ebben a 22 országban lesz elérhető a Microsoft streaming szolgáltatása a Game Pass Ultimate mellé
A Microsoft bejelentette, hogy az xCloud ingyen jár majd a Game Pass Ultimate tulajoknak, most pedig azt is elárulta, mely országokban.
A Microsoft bejelentette, hogy az xCloud ingyen jár majd a Game Pass Ultimate tulajoknak, most pedig azt is elárulta, mely országokban.
Az Xbox Game Pass brutális mennyiségű tartalomhoz biztosít hozzáférést remek áron, de vajon a Microsoftnak mennyire éri meg?
A Bungie Xbox Series X-re is elhozza a Destiny 2-őt, ezen túl pedig egy új trailert is villantottak a Beyond Light című kiegészítőhöz.
Phil Spencer elárulta, hogy a többi konzolon nem fogják elérhetővé tenni a szolgáltatást, mert nem garantált az Xbox élmény.
A Microsoft nagyban készül már a generációváltásra, ennek részeként pedig összevonják az Xbox Game Passt és az xColudot.
Nem kevesebb mint 8 új játékkal bővül a szolgáltatás konzolon és PC-n az előttünk álló két hétben.
A Sega bejelentette az Xbox One-verzió megjelenési dátumát, mely az Xbox Game Pass-ba is rögtön bekerül majd.
A biztonság kedvéért a CD Projekt RED leszögezte, hogy a Cyberpunk 2077 egy ideig nem kerül bele az Xbox Game Pass kínálatába.
A Microsoft bejelentette a legújabb jövevényeket és távozókat.
Négy új játékra csaphatnak le az Xbox Game Pass előfizetői PC-n és Xbox One-on, néhány távozó is akad.
Az első új címek már ma megérkeznek a szolgáltatásba.
A következő napokban az Xbox Game Pass-ból eltűnik hét darab játék, és ezúttal nem csak az xboxosok, de a PC felhasználók listája is kurtább lesz.
Sean Murray egy rövid blogposztban jelezte, hogy júniustól kezdve a No Man’s Sky is elérhető lesz az Xbox Game Pass részeként.
A Microsoft bejelentette, milyen játékok érkeznek május végén.
Igazán komoly címek érkeznek, már a mai naptól kezdődően.
Befutott a Microsoft negyedéves üzleti jelentése, melynek kapcsán kaptunk néhány lényeges számadatot.
A mai napon debütál a Gears of War stratégiai mellékhajtása, a Gears Tactics, mely már most hatalmas népszerűségnek örvend a Steamen.
A Microsoft bejelentette, hogy hamarosan a Red Dead Redemption 2 is a Game Pass részét fogja képezni.
Xbox One-ra és PC-re is több új játék érkezik.
A Microsoft bejelentette, mi várható a közeljövőben.
A konzolos és PC-s újdonságok mellett egy új funkcióval is előrukkolt a Microsoft az Ultimate előfizetők számára.
Ezek a játékok érkeznek hamarosan az előfizetők számára.
Elkezdődött az MSI és az AMD Raise the Game névre hallgató, közös kampánya, amely remek alkalom arra, hogy belekóstolj az Xbox Game Passba.
Yakuza, Kingdom Hearts, Ninja Gaiden, Wasteland - egy kis ízelítő abból, mi vár ránk a következő hetekben.