Az Éjjeli Vérfarkas rendezőjétől jöhet a Midnight Sons filmadaptációja
A legfrissebb pletykák szerint a korábban zeneszerzőként híressé vált Michael Giacchino állhat a produkció mögé.
A legfrissebb pletykák szerint a korábban zeneszerzőként híressé vált Michael Giacchino állhat a produkció mögé.
A legfrissebb belsős hírek szerint a Respawn Entertainment dolgozik a játékadaptáción – a kész program pedig FPS lesz.
Néhány szerencsés már láthatta Denis Villeneuve 2021-es adaptációjának nagyszabású folytatását, az újságírók pedig egymásra licitálva értekeztek arról, mennyire zseniális lett a film.
Az Official Xbox Podcast során elhangzottak alapján óriási technikai ugrásra számíthatunk a cég soron következő hardverétől, a kézikonzollal kapcsolatos pletykákat azonban cáfolták.
Két év kihagyással a Microsoft pontos számot közölt arról, hogy hány előfizetője van jelenleg a szolgáltatásnak, emellett pedig az is kiderült, mikor fut be a Blizzard ARPG-je.
Emma Myers főszereplésével érkezik a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz filmadaptációja, amiből most képeket is kaptunk.
Az Adult Swim új animációs sorozatában senkinek sincs kegyelem – és erről immár a hazai nézők is megbizonyosodhatnak!
A Disney+-ra érkezik a három éve várt animációs-sorozat – most kiderült, hogy már egyáltalán nem kell sokat várni rá.
Új filmmel bővült a Blumhouse 2025-ös felhozatala, így a stúdió úgy döntött, elcsúsztatja néhány hónappal a gyilkos android visszatérését.
A Sony vezető alelnöke szerint az életciklusának utolsó szakaszába lépett a 2020-ban debütált konzol, bár a nyilvános jelentés kissé máshogy fogalmaz.
Tegnap végre megjelent a Warner Bros. Entertainment és az Xbox együttműködéséből született Dűne kiegészítő az Asobo Studio nagysikerű szimulátorához.
Több szakmabeli is megjegyezte, hogy milyen remekül sikerültek az Arrowhead Game Studios TPS-ében látható animációk, különös tekintettel a ragdoll effektre.
Egy történelmi személyiség miatt nem jelenhet meg az országban a Team Ninja PlayStation 5 exkluzív alkotása.
Olcsó, biztonságos és könnyen kezelhető elektromos fűtési megoldást keresel? Csak egy-egy helyiséghez kellene plusz fűtőtest vagy kiegészítőként használnád? Akkor válassz egy olajradiátort! Ennek a berendezésnek a fűtőtestében olaj található, amit a radiátor elektromos áram segítségével felmelegít. Konvekciós, azaz áramlásos a hőleadása, így tartja melegen az adott teret még kikapcsolás után is.
Siess, mert a Dead Island: Riptide Definitive Edition csak néhány napig érhető el teljesen ingyen!
Felforrósodik a hangulat a netflixes fantasy-akciófilm legújabb trailerében.
Nem csupán a pontszámok és az Év játéka-díjak száma miatt örülhetnek a Larian Studios fejlesztői, hiszen Steamen is új magasságokba emelkedett a nagysikerű CRPG.
Az Ascendant Studios egyik volt alkalmazottja szerint nem a sűrű megjelenések okozták a játék halálát, hanem az, hogy egy AAA egyjátékos FPS-t dobtak a piacra.
Az első reakciók alapján egy újabb borzalmas produkcióval bővült a Sony saját Pókember-univerzuma – vajon Kraven is erre a sorsra jut?
A The Movie Critic lesz a rendező utolsó filmje, és egyre több sztár csatlakozik a produkcióhoz – Cruise lehet a legújabb köztük.
Hiányzik a Star Wars? A Collider legfrissebb információi szerint az új sorozat premierdátuma már itt toporog a küszöbön.
Steamen szinte már mindenki faképnél hagyta a Bethesda hosszú éveken át készült szerepjátékát, amit pont idén tervez kikalapálni a stúdió.
Még a premier előtt kaptunk egy hosszabb előzetest James Clavell bestseller regényének adaptációja, amely idehaza a Disney+ kínálatában lesz elérhető.
Továbbra is elképesztően kreatívnak tűnik David Leitch akció-vígjátéka, ami az új kedvcsináló alapján mindent tartalmaz, ami a sikerhez szükséges.