Hírek

Ekkor lesz a BlizzCon

Ekkor lesz a BlizzCon

Néhány éve már nem csak a QuakeCon miatt várhatjuk az őszt, hisz a Blizzard saját show-ja is ez időtájt jelentkezik. Most már tudjuk, idén pontosan mikor szegeződünk a monitorokra.

Portal 2 előzetes

Portal 2 előzetes

A 2007-ben, az Orange Box kollekcióban megjelent Portal sikeres és sokak által a mai napig imádott játék lett, ezt azonban a Valve nem is gondolta volna. Azt persze nagyon is jól tudták, hogy egy érdekes ötlettel álltak elő, csak abban nem voltak biztosak, hogy a közönségnek tetszeni fog-e a portálokkal való gondolkodás, így a siker érdekében az óvatos utat választották, és két másik ismerős játék mellé csomagolták a terméket, bízva a legjobbakban. A siker pedig jött -- akkora rajongótábor és népőrület alakult ki, hogy még az is tudta, hogy a torta egy hazugság, aki egyébként messze elkerülte a játékok világát. Arról nem is beszélve, hogy a portál a megjelenése évében harminc "Év játéka" kitüntetésben részesült, és még ki tudja, hány egyéb díjat zsebelt be. A kísérleti projektből tehát igazi világsztár lett, a hamarosan érkező utódnak pedig ehhez a népszerűséghez kell felnőnie.

Boltokban a 250 gigás X360 vinyó

Boltokban a 250 gigás X360 vinyó

Valamikor tavaly szeptemberben kezdődött az őrület, ha jól tévedek, a Modern Warfare 2 limitált kiadású, spéci X360 Elitjével, amelyben egy 250 gigás winchester terpeszkedett, aztán ebbe a meccsbe beszállt a Sony is, majd a két cég felváltva dobta piacra az egyedi kiépítésű konzolokat. Miután egyre gazdagabb az online piacterek kínálata, várható volt, hogy előbb-utóbb önállóan is forgalomba kerülnek a nagy tárolókapacitású merevlemezek (Európában, hiszen Japánban, hála az erős konkurenciaharcnak, már egy ideje kaphatók). És lőn!

Az RPG-hősök idióták!

Az RPG-hősök idióták!

Az alábbi videót a Bethesda hivatalos blogjának egyik friss postjában találtam, ami azt bizonyítja, hogy a kiadónál nincsenek híján sem a humornak, sem az önkritikának, hiszen a bemutatott jelenséggel minden RPG-rajongó találkozhatott már bármelyik Elder Scrolls játékban...

Hunted: The Demon's Forge

Hunted: The Demon's Forge

Remélem, Brian Fargót keveseknek kell bemutatnom. Az élő legenda alapította az Interplayt, és készített olyan játékokat, mint a Bard's Tale és a Wasteland (amelyből aztán kinőtte magát a Fallout-univerzum). 2002-ben hagyta ott cégét és egy évre rá alapította meg az InXile Entertainment stúdiót, amelynek kötelékében megvásárolta az említett két cím jogait.

Visszaszámlál a BioWare

Visszaszámlál a BioWare

A visszaszámláló öt napról indult, most négynél tart. Vajon mit takar? Új Mass Effect? Dragon Age 2? Esetleg DLC-k?

Witcher 2 bemutatkozó videó

Witcher 2 bemutatkozó videó

Öröm látni, hogy a korábbi bizonytalan helyzet mára rendeződött és sínen van 2007 legjobb szerepjátékának, a The Witchernek a folytatása.

Final Fantasy VII remake - mégsem lehetetlen

Final Fantasy VII remake - mégsem lehetetlen

Alig pár hónapja adtunk hírt róla, hogy a cég fejesei eléggé valószínűtlennek tartják a dolgot, mert túl sok pénzt és időt emésztene fel. Most azonban megint fellángolt a remény.

Valaki meg fog halni az L4D szereplői közül

Valaki meg fog halni az L4D szereplői közül

A Gametrailers TV legfrissebb adásában Geoff Keighley és csapata a GDC standjai között kérdezgette a játékvilág fontos személyiségeit, köztük a Valve veterán íróját, Chet Faliszeket is, akiből sikerült kicsikarni pár fontos információt a Left 4 Dead első és második részéhez érkező DLC-kről.

Splinter Cell: Conviction - késik a PC-s verzió

Splinter Cell: Conviction - késik a PC-s verzió

A Splinter Cell: Conviction főszereplője, Sam Fisher lassan Duke Nukem trónjára törhet, hisz a játékot már milliószor elhalasztották. Szerencse, hogy a mostani késés egészen elenyésző a több éves csúszásokhoz képest.

Késnek a GTA IV kiegészítők

Késnek a GTA IV kiegészítők

A GTA IV 2008 legjobb és legvitatottabb játéka volt, főleg ami a PC-s portot illeti. Épp ezért a sokáig Xbox 360 exkluzív DLC-k megjelenése kétséges volt a mi platformunkon. Ma már persze tudjuk hogy jönnek, csak sajna késnek, mint annyi minden...

Command & Conquer 4: Internet nélkül nem indul

Command & Conquer 4: Internet nélkül nem indul

Negatív visszajelzések ide vagy oda, a Ubisoft internetalapú másolásvédelme eddig jól állja a kalózok támadásait, éppen ezért az EA is egy hasonló megoldást dolgozott ki a megjelenés küszöbén álló Command & Conquer 4 számára.

Új Kane & Lynch 2 videó

Új Kane & Lynch 2 videó

Befutott a Kane & Lynch 2: Dog Days első olyan videója, melyben a valós játékmenetből is láthatunk részleteket.

Modern Warfare 2 DLC beárazva

Modern Warfare 2 DLC beárazva

Ha eddig valaki azt hitte volna, hogy az Activision nem kapzsi, a cég ma eloszlatott minden kételyt és ismertették, menyibe fog kerülni az MW2 első letölthető tartalma.