A galaxis őrzői 3 – A Mass Effect és a Star Wars: KotOR is hatott rá
James Gunn bevallotta, hogy az új filmet egyértelműen a BioWare klasszikusai ihlették.
James Gunn bevallotta, hogy az új filmet egyértelműen a BioWare klasszikusai ihlették.
A Respawn számos érdekességet és vicces utalást rejtett el a legújabb játékában, melyek közül az egyik a Fallen Order előtt tiszteleg.
Timothée Chalamet mint Zsákos Frodó azért elég meggyőző érv egy egész estés verzió mellett.
A Star Wars Jedi: Survivor sokkal jobban teljesít a vártnál, legalábbis a kiadó szerint.
A Jedi: Survivor-ben ha a 100%-ra hajtasz, mindenképp találkozni fogsz ezzel az idegesítő mechanikával.
Konzolokra a mai napon, PC-re pedig valamikor a héten fut be a játék negyedik frissítése, amely a teljesítményből eredő problémák mellett egyéb hibákat is javít.
Cal Kestis visszatért és az Erő teljes mértékben vele van: elképesztően sikeres a Jedi: Survivor.
Egy gyerekműsorban tettek említést az immáron hivatalosan is kánonnak tekinthető időszakról.
Több játékos is jelezte a napokban, hogy mind az előrendelésért kapott tárgyak, mind pedig a Deluxe Edition extrái eltűntek a programból – a fejlesztők már dolgoznak a megoldáson.
Képzeld el, mekkora élmény lehetett a '80-as évek elején beülni egy X-szárnyúba, és elpusztítani a Halálcsillagot! Ezt kínálta az Atari féle Star Wars.
Rengeteg alkotás készült már a közkedvelt franchise alapján, melyek közül néhány kicsit kilóg a sorból.
Ma van a hivatalos Star Wars-nap, és ez egy remek alkalom arra, hogy összeszedjük az öt legjobb videójátékot, ami a témában eddig megjelent.
A nemzetközi Star Wars-nap alkalmából nem szabad megfeledkeznünk arról a kreatív elméről sem, aki az egész messzi-messzi galaxist megálmodta.
A közelgő Star Wars-nap alkalmából a közkedvelt battle royale vidékein is feltűnt pár ismerős arc és fénykard.
Ugyan még a messzi-messzi Galaxisba kalauzoló kalandon is van mit javítani, a Respawn egy része már most a következő projekten munkálkodik.
A Psyonix sikercímében hamarosan igazán különleges járgányokkal eredhetünk a labda után.
A Star Wars Jedi: Survivorhöz hasonlóan a Nintendo idei legnagyobb dobása is idő előtt eljutott néhány emberhez, így érdemes óvatosan szörfözni a világhálón.
A kritikusok szívét ugyan elragadta Cal Kestis történetének folytatása, a PC-s játékosok viszont már korántsem ilyen elégedettek – a kiadó most ígéretet tett a javulásra.
Több mint 1000 Többnyire negatív értékelés van eddig rajta és a panaszok egyre csak záporoznak.
Szerencsére azoknak sem kell tartaniuk a frissen befutott folytatástól, akik nincsenek kibékülve az ízeltlábúakkal.
Végre megérkezett a Star Wars Jedi: Fallen Order várva várva folytatása, melyről most egy mókás videót is kaptunk.
Thrawn admirális már a kilencvenes években nagy népszerűségnek örvendett itthon is, hogy most teljes erejében, legendává válva térjen vissza.
Holnap végre megérkezik a Respawn Entertainment játékának folytatása, melyről most kellemes hír érkezett.
Több közösségi médiás felületen is elkezdtek terjedni a spoilerek a játék sztorijából, szóval csak óvatosan!