Metro Exodus – Anna fontos szereplő lesz az új videó alapján
Bár a Metro-játékoknak Artyom a főszereplője, az új sztori-trailer alapján a felesége is jelentős szerepet kap a Metro Exodusban.
Bár a Metro-játékoknak Artyom a főszereplője, az új sztori-trailer alapján a felesége is jelentős szerepet kap a Metro Exodusban.
Nyilvánosan látható Tóth Barnabás Susotázs című filmje. Új előzetest kapott a korábbi Oscar-nyertes Pawlikowski Cannes-ban is díjazott munkája.
A Dragon’s Dogma: Dark Arisen végül PC, PS4 és Xbox One mellett Switch-re is ellátogat, ráadásul a hírek szerint még idén nyár előtt.
Bár a Dirty Bomb fejlesztése leáll, a szerverek maradnak, sőt, a fejlesztők az utolsó frissítéssel teljesen ingyenessé teszik a játékot
A legtöbben arra tippelnek, hogy az első rész stáblistás jelenetében felbukkanó Vérontó (Woody Harrelson) lesz majd Eddie Brock következő ellenfele.
A Capcom bejelentette, hogy még a héten érkezik egy demó a Resident Evil 2 Remake-hez, melyben Raccoon City rendőrőrsét járhatjuk be.
Egy holland lemezlovas és egy kolumbiai énekes Brazíliában csapott össze a FIFA 19-ben, hogy eldöntsék, ki a jobb focista a digitális térben.
A Luke Skywalkert alakító legendás színész most is hozta megszokott formáját és az 1977-es Egy új remény forgatásáról árult el egy érdekes történetet.
Érdekes ötlettel állt elő a Slightly Mad Studios: tízezer dollárt és élethosszig ingyen játékokat ad annak, aki kitalál nekik egy jó szolgent.
Az új előzetesben Carol Danvers és a Samuel L. Jackson alakította fiatal Nick Fury mellett feltűnik Jude Law titokzatos kiképző karaktere is.
Egy új novellából kiderült, hogy Traceren kívül az Overwatch egy másik karaktere is homoszexuális, méghozzá Soldier 76.
Megérkezett az Anthem hivatalos gépigénye, aminél a minimum követelmény korrekt, de a maximális élményhez elkélhet egy kisebb erőmű.
A Red Dead Redemption 2 után úgy néz ki, hogy a Grand Theft Auto 6 már csak a következő generációs konzolokra jelenhet meg.
Hat év kihagyás után visszatér Rontó Ralph, ezúttal azonban nem kötik meg a játékterem korlátai, mivel az interneten garázdálkodik.
Az Nvidia bőven tartogatott bejelentenivalót a zajló CES 2019-re: kapunk új videokártyát, és talán a G-Sync is megfizethető lesz.
Tegnap jelentették be a mobilra érkező Alien: Blackoutot, a játékosok javának pedig nem kifejezetten nyerte el a tetszését a projekt.
Új trailert kapott a The Walking Dead: The Final Season harmadik epizódja, mely pontosan egy hét múlva válik majd elérhetővé.
A Capcom bejelentette, hogy körülbelül egy hónap múlva újabb Devil May Cry 5 demót kapunk, ezúttal Xbox One mellett PS4-re is.
M. Night Shyamalan rendező elárulta, hogyan jeleneik meg a trilógiát nyitó A sebezhetetlen jövő héten debütáló új filmjében, az Üvegben.
Az Üveg című Shyamalan filmmel hamarosan visszatér a mozivászonra az idén hatvannégy éves Bruce Willis. Karrierje legjobb alakításaiból szemezgetünk.
A Skyrim és elődeinek zeneszerzője, Jeremy Soule elárulta, hogy a Bethesda nem kereste fel őt a The Elder Scrolls 6 kapcsán.
Hivatalosan is megtörtént az Alien: Blackout bejelentése, a legújabb Alien játék ez alapján iOS és Android platformokra érkezik.
A Freddie Mercury-t magára öltő Rami Malek és az újabb elképesztő külső változásokon áteső Christian Bale is emlékezetes beszédet mondott a Golden Globe-on.
Kikerült a netre egy játékmenet-videó az Anthemről, amiben végignézhetjük a Lost Arcanist című küldetést.