Barbie – Az első reakciók alapján komoly kihívóval néz szembe az Oppenheimer
Befutottak az első vélemények Greta Gerwig nagyszabású filmjéről, és eléggé úgy tűnik, hogy az év egyik legjobb alkotásával állunk szemben.
Befutottak az első vélemények Greta Gerwig nagyszabású filmjéről, és eléggé úgy tűnik, hogy az év egyik legjobb alkotásával állunk szemben.
A vörös ajtó lett az előző hét legnagyobb győztese, Patrick Wilson rendezői debütálása ugyanis a széria második legjobb nyitányát produkálta.
Befutottak az első kritikák a filmről és nagyon úgy néz ki, hogy ismét egy remek Mission: Impossible-mozit kapunk!
Két évtizeddel ezelőtt a Walt Disney Pictures bebizonyította, hogy sikerre lehet vinni egy vidámparki attrakciót – ehhez viszont Johnny Depp karizmája is kellett.
A 2018-as Marvel's Spider-Man előtt is jöttek már ki Pókember-játékok, és a 2004-es felvonás igencsak előremutató volt.
Egy dokumentum alapján a cég 1996-ban meglepően magabiztos volt abban, hogy a Saturn konzol leuralja a piacot.
Előkerült egy kulisszák mögötti videó is, ami megmutatja, hogyan forgatták az epikus jelenetet.
Előkerültek információk, amelyek megerősítik a helyszínt és azt is, hogy melyik konfliktus idején játszódik majd a következő rész.
Egyiptomból, Kenyából, Nigériából, Dél-Afrikából, Ugandából és Zimbabwéből származó alkotók történeteit meséli el.
A Ubisoft Montreal egy új funkcióval bővíti az játékot, amely a korábbi részek Discovery Tour módjához hasonló.
Megkapta első teljes előzetesét a Megfojtott virágok, amiben Hollywood legnagyobb sztárjai játszanak.
Miután elérte a 20 millió játékost, a népszerű játék F2P-modellre vált és kiadják PlayStation 5-re is.
Már 30 millióan regisztráltak a közösségi alkalmazásra és ha továbbra is ennyire népszerű marad, akkor Elon Musk kezdhet aggódni.
Megkapta első előzetesét a The Bridge Curse 2: The Extrication, amelyben ismét szellemek riogatnak.
James Wan nemrég megosztotta, hogy a legendás színész már korábban is lehetett volna a vérszívó gróf.
A Microsoft és az FTC jogi csatározásából derült ki, hogy a PlayStation 5 egy teljesen új verziója idén a boltok polcaira kerülhet.
Végre befutott újgenerációs konzolokra a kézzel rajzolt horror-játék, amiben nagyapánk halálának ügyében kell nyomoznunk.
Egy új jelentés szerint a Barbie csak a kezdete lesz a Mattel készülő filmes palettájának.
A korhatár-besorolás után újabb bizonyítékok kerültek elő arra vonatkozólag, hogy a 2010-es klasszikus felújítást kaphat.
Jason Blum elárult néhány részletet a várva-várt képregényadaptációról, többek között azt is, hogy mikor láthatjuk a mozikban.
A Bounty Star egyszerre egy rendkívül pörgős TPS és egy életszimulátor – a furcsa kombináció viszont jól áll neki!
A PlayStation Plus magasabb szintjein lévő tagok hamarosan elbúcsúzhatnak ezektől a címektől.
A Fallout: London alkotói elhalasztották az ambiciózus kiegészítő megjelenését, mivel a Bethesda idei nagyágyúja túl nagy hatással lesz az eredetileg tervezett időszakra.
A Larian Studios elárulta, hogy mennyi időbe telik majd a masszívnak ígérkező történet végére érni, és a maximalisták bizony jobban teszik, ha feltankolnak némi hideg élelemmel.