Több mint 200 millió amerikai játszik rendszeresen videojátékokkal
A videojátékokra fordított kiadások az Egyesült Államokban brutálisan megnőttek és már lepipálják a filmipart is.
A videojátékokra fordított kiadások az Egyesült Államokban brutálisan megnőttek és már lepipálják a filmipart is.
A legutóbbi State of Play alkalmával kapott egy friss előzetest a következő Silent Hill – ebből pedig kiderült valami igen fontos.
Egy szivárogtató szerint a GTA 6 több mint 700 bejárható üzletet és bevásárlóközpontot tartalmaz majd.
Elérhetővé vált a Predator: Gyilkosok gyilkosa, az értékelések alapján pedig mindenképp megéri megnézni.
A Cyberpunk 2077 Nintendo Switch 2 változata eléggé leizzad dokkolt módban.
A pontos dátum még nem ismert, de egy biztos: júliusban újabb State of Play-t láthatunk.
Akciós a teljes Watch Dogs-sorozat, úgyhogy akinek eddig kimaradt, most érdemes pótolnia!
A Sony-nál végre megoldást találtak egy idegesítő hibára, amit valamiért sehol sem reklámoznak.
A FreePlayDays keretein belül ezúttal három játékot próbálhatnak ki ingyen a Game Pass előfizetői. Ennél változatosabb nem is lehetne a szórás.
Három héttel a megjelenése után befutott a DOOM: The Dark Ages első komolyabb frissítése, amely a bugfixek mellett a Slayer sárkányát és az Atlant veszi elsősorban kezelésbe.
A mai napon debütál a Dan Trachtenberg és Joshua Wassung rendezésében készült Ragadozó: Gyilkosok gyilkosa, ami az újságírók szerint a franchise egyik legjobb darabjának tekinthető.
Ha eddig valami őrült hiba miatt kimaradt volna a Borderlands 2, akkor itt a pótlás ideje! Most teljesen ingyen lehet a tiéd a széria legnagyszerűbb epizódja.
A CD Projekt Red társ-CEO-ja egy interjú során beszélt arról, hogy a Kingdom Come: Deliverance 2 különösen nagy hatással volt a csapatra.
Ha a tikkasztó hőségben ti is inkább az otthon hűvösében hódolnátok a kedvent hobbitoknak, akkor egyet se féljetek, az Xbox Game Pass új játékaira most is számíthattok.
A GameReactor értesülései után most egy ismert bennfentes is megerősítette, hogy Nintendo Switch 2-re tart a Rockstar vadnyugati opusza, ráadásul a „next-gen” tapasz is úton van.
Bloodstained: The Scarlet Engagement címen érkezik a Curse of the Moon és a Ritual of the Night előzménye. Egyszerre két hőst irányíthatunk majd ebben a gyönyörű metroidvaniában!
Habár biztosnak tűnik, hogy előbb-utóbb Chris és Sheva afrikai turnéja is megkapja a maga felújítását, állítólag ez előtt egészen más Resident Evil-projektekre fókuszál a Capcom.
A rajongók újabb lehetőséget kapnak, hogy beszerezzék ezt a különleges kontrollert!
Brnóban nyit új fejlesztőirodát a Warhorse Studios, hogy velük támogassa a Kingdom Come: Deliverance 2 további DLC-it.
Végre megvan, hogy mikor fut be a Furi és a Haven mögött álló fejlesztőcsapat legújabb alkotása.
Az idei felvonás állítólag a Black Ops 2 folytatása lesz – de mi a helyzet a következővel?
Lezajlott tegnap este a State of Play, de megérte miatta fenn maradni?
Állítólag már tesztelnek egy új kártyát, ami 32GB VRAM-mal rendelkezik, és 45%-kal erősebb, mint a 9070 XT.
A The Witcher 4 legutóbbi bemutatója több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.