Modern Warfare 2 síkban
Egy lelkes rajongó elkészítette a Modern Warfare 2 két dimenziós átiratát, ami természetesen ingyenes és bárki számára elérhető.
Egy lelkes rajongó elkészítette a Modern Warfare 2 két dimenziós átiratát, ami természetesen ingyenes és bárki számára elérhető.
Úgy látszik Clffy B ma nem fog semmi újdonságot mondani Jimmy Fallonnál, mert az EA megelőzve a tervezőt hivatalosan is bejelentette a Bulletstormot.
A Halo egy igen népszerű sorozat, amit mi sem bizonyít jobban, mint a sok játék. A története pedig a megszokott sci-fi alapokon túl is szórakoztató, noha egyes szakértők szerint a dolog nem így áll.
Mijamoto mester eddig olyan címeket tett az asztalra, mint a Super Mario Bros. és a Zelda, úgyhogy nem túlzás azt állítani, hogy a játékipar egyik megteremtőjéről van szó. Úgy tűnik azonban, hogy más nagyágyúktól eltérően még mindig elemében van.
Játék készül minden idők egyik leghíresebb háborús filmjéből - a fejlesztők egykor a Mercenaries és Saboteur címeken dolgoztak.
A hihetetlenül népszerű FPS-nek már dolgoznának a folytatásán, ám jogi viták visszatartják a munkálatokat.
Az Assassin's Creed II, a Silent Hunter 5 és a The Settlers 7 DRM védelme nem kevés játékosnak okozott kellemetlenségeket, a Ubisoft viszont derűlátó az ügyben.
A hetedik és egyúttal lezáró részéhez közeledő Saw filmsorozat tavaly sikeresen lépett be a játékok világába, így a Konami tegnap jelezte, hogy már úton van a folytatás.
A Serious Sam: The Second Encounter HD bejelentése nem lepett meg senkit, az viszont igen, hogy már biztosan tudjuk, mikor és mennyiért szerezhetjük be Sam legújabb régi kalandját.
A Silent Hill játékok hatalmas népszerűségnek örvendenek minden platformon, legutóbb például a Wii és a PS2 tulajdonosai retteghettek a pazarra sikeredett Shattered Memories előtt. Most azonban úgy tűnik, a széria megint a nagy teljesítményű gépeket veszi célba.
Egy véletlen folytán most már biztos, hogy készül a Gears of War-széria harmadik és egyben lezáró része.
Egy fatális szoftveres hiba miatt bizonyos Warhammer Online játékosoknak huszonkétszeres havidíjat számolt fel az Electronic Arts.
A Stimulus Package bejelentésekor kevesen gondolták volna, hogy a szokásosnál drágább (15 dollár) és kevesebbet tartalmazó DLC sikeres lesz, ám ma kiderült, hogy nagyot tévedtünk. A Modern Warfare 2 első letölthető tartalma ugyanis -- hasonlóan az alapjátékhoz -- rekorddal indított.
Többszöri halasztgatás után a BioWare végre kiadta a Kasumi’s Stolen Memory DLC-t PC-re és Xbox-ra egyaránt.
A Playstation 3 a jelenlegi konzolgeneráció egyetlen olyan képviselője, amire a warez csaknem kivitelezhetetlen. Volt. Ugyanis januárban egy cracker feltörte a gépet, most pedig a Sony új firmware-ét is sikerült megkerülnie.
Ha a Metro 2033 után még nem volt elég az alagutak sötét zugaiban ólálkodó mutánsokból, jó hírem van: úton van a hasonló stílusú Afterfall: Insanity.
A Need for Speed-széria további promotálása végett az EA egy valódi versenycsapatot hozott létre.
A hír beharangozóját annyival módosítom, hogy a ma bejelentett Hearts of Iron III: Semper Fi tulajdonképen nem is DLC, sokkal inkább expanzió, amely kizárólag digitális terjesztéssel kerül forgalomba.
Vince Zampella és Jason West után újabb alkalmazottak távoztak az Infinity Wardtól.
Az Alpha Protocolt már elő lehet rendelni a Steamen, ráadásul aki így tesz, az egy ingyen játékot is kap.
Az Altered Beast, a Golden Axe és az Iron Man játékokat fejlesztő stúdió bezárta kapuit.
Már tölthető az Age of Conan 1.07-es javítása, ami a PvP tartalmat korbácsolja fel.
A svéd SimBin stúdiónak nagy tapasztala van a minőségi versenyszimulátorok terén, és most újabb GTR-játékot fejleszt.
A Remedy már nem kevés cirkuszt viselt el a PC-s Alan Wake törlése miatt, ám úgy tűnik, a dolgok csak romlanak, mintsem jobbra fordulnának. A cég megerősítette, hogy miért nem lesz PC-s változat.