A Japánba kalauzoló Assassin's Creed lehet a széria legélvezetesebb darabja
Egy, a forrására hivatkozó informátor szerint már májusban bemutatkozhat a Codename Red néven készülő alkotás, ami év végén kerülhet a boltok polcaira.
Egy, a forrására hivatkozó informátor szerint már májusban bemutatkozhat a Codename Red néven készülő alkotás, ami év végén kerülhet a boltok polcaira.
Denis Villeneuve a Total Film legújabb számában mesélt az adaptáció második részének befejezéséről, valamint az esetleges harmadik felvonásról.
Az Embracer Group átszervezései miatt közel száz embert kellett elbocsátania a sokat látott csapatnak, ami miatt állítólag a népszerű franchise következő felvonása is a kukában végezte.
Immár hivatalossá vált, hogy január végén kerül megrendezésre a PlayStation nagyágyúit bemutató műsor, melynek során a Rise of the Ronin és a Stellar Blade kapja a főszerepet.
Már most kultfilmként emlegetik a Motorosok című drámát, ami hozzánk nyáron fog eljutni a mozikba.
Tavasszal érkezik a mozikba az új Szellemirtók-film, ami most megkapta az új, minden eddiginél látványosabb előzetesét.
Aki Új-Zélandon él és előrendelte a játékot, az már belevethette magát a mókába – egészen addig, amíg le nem kapcsolták a szervereket.
Nem csupán az értékelések terén tört az élre a Ryu Ga Gotuku Studio legújabb alkotása, de játékosszám terén is maga mögé utasította a franchise eddigi epizódjait – legalábbis Steamen.
Befutott a Universal és az Illumination nyáron érkező animációs filmjének legelső kedvcsinálója, amelyben Will Ferrell és Sofía Vergara gonosz karakterét is láthatjuk.
A közelgő ausztrál horrorfilm megkapta első teljes előzetesét és a látottak alapján bizony nagyon durva alkotással lehet dolgunk.
A Társalgó rovat hattyúdalához a Gamewiztől kértünk némi segítséget, és három igazán különleges játékélménnyel lehettünk gazdagabbak.
A The Nightingale és a The Last Voyage of the Demeter színésznőjével érkezik az IFC legújabb, hátborzongató horrorja.
Egyetlen játékot terveztek és nem többet – ezt maga a Michel Koch, a Life is Strange rendezője osztotta meg.
Maga James Gunn öntött tiszta vizet a pohárba annak kapcsán, hogy benne lesz-e a sötét lovag a DCU legelső mozifilmjében.
A NEON-tól érkezik az Immaculate, amely egy igazán kemény természetfeletti horrornak ígérkezik – megjött az első előzetes hozzá.
Egy belsős email alapján több mint 30 embernek mutatott ajtót a Gears of War: Judgmentet is jegyző People Can Fly, mivel kisebb lesz a Square Enixnek készülő játékuk.
Újabb részletek derültek ki a Los Angeles-be kalauzoló mellékággal kapcsolatban, ami némileg más élményt ígér, mint a Netflixet tavaly letaroló anyasorozat.
Megérkeztek az első képsorok Dev Patel 2018-ban bejelentett rendezői debütálásából, ami jól láthatóan nagy kanállal merít a Keanu Reeves nevével fémjelzett franchise-ból.
Idén ősszel végre visszatérhetünk a Zóna veszélyektől hemzsegő világába, szóval itt az ideje, hogy felidézzük, mit is adott nekünk a Shadow of Chernobyl.
Vasember sem éppen az a tipikus, hibáktól és gyengeségektől mentes hérosz, sőt talán még Batmannél is esendőbb, és a látszatot sem képes fenntartani.
Akad, aki 40 dollár fölötti összeget is elér egy-egy fullos inventoryért, de olyan is akad, aki pénzért végigviszi helyetted a játékot.
A Ubisoft Singapore hosszas bepillantást engedett a rengetegszer elhalasztott játék jövőjébe, emellett pedig az is kiderült, mikor szállhatunk tengerre legközelebb.
A vállalat 2021 óta támogatja a Gen.G csapatokat nagy teljesítményű UltraGear játékmonitorjaival.
A Striking Distance Studios nemrégiben közzétett álláshirdetéséből kiderült, hogy Unreal Engine 5 segítségével készül a bejelentés előtt álló projekt.