Íme a Vaják második évadának epizódjai
A Netflix nem csak azt árulta el, hogy pontosan mikor érkezik a Vaják második évada, hanem az egyes epizódok címeit is bemutatta.
A Netflix nem csak azt árulta el, hogy pontosan mikor érkezik a Vaják második évada, hanem az egyes epizódok címeit is bemutatta.
Elkezdődött a WitcherCon, melynek az elő előadásán a Netflix-féle Vaják került a figyelem középpontjába.
Jason Momoa bosszúhadjáratot indít, közben viszont tinédzser gyerekét is meg kell védenie. Feliratos előzetesen az Édes kislányom.
Egy ideje már hallani lehet olyan pletykákat, amik szerint megszűnik az Xbox Live Gold, most pedig egy újabb forrás erősítette ezt meg.
Megérkezett a Több mint normális záróévadja, debütál A félelem utcája-trilógia középső epizódja és jön a Biohackerek folytatása a Netflixen.
A Ubisoft elkezdte bemutatni a Rainbow Six Extraction karaktereit, most épp az ellenség felderítésében jeleskedő Lionon a sor.
A Kickstarter projekt rendkívül rövid idő alatt összekalapolta a kitűzött célt, és azóta is tovább szárnyal.
Ebben az ígéretes stratégiai játékban nem csupán egyetlen bolygó, de mindjárt egy egész galaxis sorsát egyengethetjük belátásunk szerint.
A Marvel’s Guardians of the Galaxy csak egy játékos móddal érkezik, ezért a fejlesztők nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni a sztorijára.
Végre megérkezett a Kaptár: Végtelen sötétség a Netflix kínálatába. Debütál egy hátborzongató bűntény nyomába eredő doksi is.
A nyár legintenzívebb élményét ígéri a streamingszolgáltató. Feliratos előzetest kapott a koreai kosztümös zombisorozathoz készült film.
Újabb címmel élvezhetik a játékosok az FPS Boost támogatás előnyeit.
A 11 bit studios fagyos alkotásának extra tartalmai a játék Complete Edition kiadása kíséretében jelennek meg.
Már A félelem utcája első epizódja is lázban tartotta a közönséget, pénteken pedig érkezik a sokkal misztikusabbnak ígérkező második rész.
Kutyás és macskás reality, olasz horror klasszikus és egy népszerű bűnügyi sorozat friss évadja is debütál ma a streamingszolgáltató műsorán.
Még nyáron lezárul a Netflix népszerű tini romkomja. A friss előzetesből kiderül, hogy nehéz helyzetbe kerülnek hőseink a fináléban.
A koreai Nexon olyan címet villantott, ami előtt a látottak alapján bizony megemeljük a kalapunk.
Hamarosan érkezik a legkeményebb tinitörténet folytatása a Netflixen. Itt a Hogyan adjunk el dorogokat a neten (villámgyorsan) 3. évadjának előzetese.
Hamarosan folytatódik a küzdelem Kibertron trónjáért a Netflixen. Szorult helyzetbe kerülnek Optimusék a végjáték előtt.
A fejlesztők elárulták az ELEX 2 pár részletét, ezek alapján pedig egy elég szerteágazó és tartalmas alkotással lesz dolgunk.
Folytatódik a Netflix nyári horror trilógiája, az R.L. Stine regényeiből készült A félelem utcája. Előzetest kapott a második rész.
A legjobb formáját hozta a Linkdown, le a kalappal előttük, de a BP5 erősebb volt.
A Square Enix MMORPG-je az utóbbi időben igazán közkedvelt lett minden különösebb frissítés vagy újdonság nélkül.
Hackerek a játék több felületét is egyértelmű üzenettel árasztották el, amit leginkább a fejlesztőknek címeztek.