Fotorealisztikus helyeken fényképezhetsz a Lushfoil Photography Simmel
Matt Newell új játéka egy igazi fotós-szimulátor lesz, és a látottak alapján gyönyörű helyekre látogathatunk benne.
Matt Newell új játéka egy igazi fotós-szimulátor lesz, és a látottak alapján gyönyörű helyekre látogathatunk benne.
Aki a 90-es évek elején volt fiatal, biztosan találkozott az idehaza Kaland-Játék-Kockázat cím alatt futó könyvsorozattal. Ennek talán legismertebb tagja a nálunk Halállabirintus néven kiadott Deathtrap Dungeon, mely 1998-ban videójátékos feldolgozást is kapott.
A Microsoft és az FTC közötti tárgyalás során kiderült, hogy az Xbox vezetőjének elég radikális tervei voltak, miután felvásárolták a céget.
Az Annapurna Interactive immáron nemcsak kiadóként tevékenykedik, hanem játékot is fejleszt, az első próbálkozása pedig egy közkedvelt világot vesz alapul.
Pörög az idei Summer Sale, aminek ideje alatt rengeteg nagyszerű játékot lehet behúzni kedvezményes áron.
Befutott a legújabb, ingyenesen beszerezhető játék, amely ezen a héten egy kicsit sem szokványos taktikai RPG.
Külön videóban szedtünk össze nektek öt olyan játékot, amikből eddig valamiért nem készült épkézláb remaster/remake.
A mesterséges intelligencia már a művészetekben is megtalálta a helyét, ami viszont nem igazán tetszik Gabe Newelléknek.
Satya Nadella a tanúk padján mondta el, hogy ha tehetné, megszabadulna ettől a piaci berendezkedéstől, de mivel ezen múlik a versenyképesség, így nincs sok beleszólása.
A High Republic érába kalauzoló Eclipse fejlesztési nehézségei ugyan továbbra sem oldódtak meg teljesen, de információk szerint így sem kell rá 2027-28-ig várnunk.
Augusztusban jön a sci-fi horrorjáték, amiben egy hatalmas és barátságtalan bázist kell bejárni a Marson.
Igen, jól olvastátok, tényleg sorozat készül a játékból, ami annyiból áll, hogy el kell kapni az imposztort.
Ismét sikerült napokkal a hivatalos közlemény előtt felfedni a következő ingyenjátékokat és bizony lesz miből csemegézni!
A Koreai Játékminősítő és Adminisztrációs Bizottság új korhatár-besorolást tett közzé június közepén, ami alapján könnyen lehet, hogy érkezik a ráncfelvarrott kiadás.
Felröppent néhány pletyka, miszerint Hollywood egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze alakíthatja Kratos-t, ám a 2018-as játék rendezője hamar elejét vette a szóbeszédeknek.
Michal Platkow-Gilewski szerint egyáltalán nem volt olyan vészes a játék a megjelenésekor, mint amilyennek sokan beállították.
Folytatást kap a Hot Wheels Unleashed, a második rész pedig minden tekintetben megpróbálja felülmúlni az elődjét.
A Hogwarts Legacy után a mai napon végre befutott a legújabb Harry Potter-játék, amely az RPG-k szerelmeseinek kedvezhet.
A Ubisoft ingyenes multiplayer FPS-ének nyílt bétája során többen is panaszkodtak arra, hogy nem elég erős a célzás rásegítés kontroller esetén.
Annihilation Instinct néven érkezik a Mundfish FPS-ének első toldaléka, amelyből kiderül, hogy mi történt a végjáték után.
Az Egyesült Királyságban sokkal rosszabbul nyitott a Square Enix legújabb alkotása, mint a 2016-os előd, legalábbis ami a fizikai példányokat illeti.
A NetherRealm Studios egy új mozdulattal helyettesítette a jól ismert rituálét, ám a felhasználóknak már a stresszteszt során sikerült találniuk egy alternatívát.
A They Are Here: Alien Abduction Horror jövőre jelenik meg, de a demóját már most ki lehet próbálni.
A Puppet Combo játékai nagyon népszerűek lettek az elmúlt években, az egyik legjobb pedig immár konzolokra is megjelent.