Úgy néz ki megvan, mikor folytatódhat az Assassin's Creed Shadows története
A Claws of Awaji egy sztori-DLC lesz a Shadowshoz és most kiderült, hogy nagyjából mikor válhat elérhetővé.
A Claws of Awaji egy sztori-DLC lesz a Shadowshoz és most kiderült, hogy nagyjából mikor válhat elérhetővé.
Nagyon úgy néz ki, hogy megjelenhet modern kiadásban a Born From A Wish.
A Ubisoft új álláshirdetései alapján AAA formában térhet vissza az imádott franchise.
Az Aruba Cloud, Európa vezető felhőszolgáltatója 2025-ben immár harmadik alkalommal szervezi meg programozói hackathonját a hazai felsőoktatásban tanuló hallgatók számára. Az esemény célja a IT-tudás fejlesztése és a legtehetségesebb egyetemi hallgatók felfedezése, olyan kiélezett helyzetek elé állítása, amely a tudásuk és helytállásuk fejlődését is elősegíti.
Noha eddig is sejteni lehetett, hogy a széria legújabb fejezetének csak cím szintjén lesz köze a korábbi részekhez, most viszont a Konami is megerősítette, hogy egy különálló történetet kapunk.
A Fast & Furious 3 ehhez képest semmi! Rommá tuningolt Nissanok és Subaruk füstölnek a japán utakon a JDM: Japanese Drift Master launch trailerén.
Egy nemrég felröppent pletyka szerint rendezői változatot kaphat a Massive Entertainment nyílt világú akció-kalandjátéka, amit az új film érkezésére időzíthet a Ubisoft.
A Circana elemzője, Mat Piscatella szokás szerint megosztotta, hogy melyek voltak az előző hónap legkelendőbb címei a tengerentúlon – a Virtuos felújítása vitte a prímet áprilisban.
A Neowiz elárulta, hogy az Overture nevet viselő DLC mellett egy ingyenes frissítést is kapnak a játékosok, amelyben választható nehézség és boss rush játékmód is található.
Tíz év után hatalmas megújuláson esik át a Rainbow Six Siege. Ennek a velejárója, hogy némileg meglódul a gépigény is.
A Retro Classics nevet viselő kedvezményezés az Xbox Game Pass előfizetőket repítheti vissza az időben, méghozzá olyan klasszikusokkal, mint a Grand Prix és a Commando.
Itt a legújabb Kingston SSD, ami garantáltan feltuningolja a te gépedet is!
Carrie Patel az Obsidiannál vezette az Avowed fejlesztését, ám az esetleges folytatásra már nem marad. A Netflix egyik belsős stúdiójánál, a Night School Studionál lelt új otthonra.
Ez a játék olyasmi, mint a The Last of Us, csak épp vedd úgy, hogy Joel egyedül kalandozik a vidéken.
Nemsoká visszatér Wednesday Addams, egy friss videóból pedig kiderül, hogy mi mindent várhatunk a 2. szezontól.
A Summer Game Fest a Twitteren közzétett egy felmérést, amiből ez kiderül.
Az Intergalactic: The Heretic Prophet egyik színésze rántotta le a leplet a stúdió taktikájáról.
Chiwetel Ejiofor és Cristin Milioti már tárgyalásokat folytatnak a szerepről.
A Bionicle: Masks of Power piszok jól néz ki, de már sosem tudjuk meg, milyen lett volna játszani vele.
A Chrome képes lesz automatikusan megváltoztatni a gyenge jelszavakat.
Ugyan az RTX 50-es széria Super változataira hivatalosan még várnunk kell, de egy megbízható szivárogtató tudni véli az egyik modell tulajdonságait.
Catherine O'Hara színésznő szerint a 3. évadban Abby kapja a főszerepet.
Másfél évvel a megjelenése után is őrülten népszerű a Helldivers 2. A játék direktora szerint egészen egyszerű és prózai ennek az oka.
Nyolc újabb játék érkezik a Game Pass szolgáltatásba – mutatjuk, melyek!