A Dead by Daylight képregényként is ránk hozza a frászt
A Behaviour Interactive bejelentette, hogy jövőre a füzetek lapjain is megelevenedik az aszimmetrikus multiplayer játékuk világa.
A Behaviour Interactive bejelentette, hogy jövőre a füzetek lapjain is megelevenedik az aszimmetrikus multiplayer játékuk világa.
A PSS Visual Arts segítségével megalakult stúdió állítólag a Naughty Dog egy szeretett szériáján munkálkodik, de a projektet egyelőre titok övezi.
A Famitsu közölte a konzol eladásait a szigetországban, ami jónak mondható ugyan, de nem ér az előd nyomába.
Egy lelkes rajongó és modder érdekes módon dobta fel a Creative Assembly közkedvelt alkotását.
Hivatalos megerősítést kapott a produkció, és több színésznő jelezte, hogy szívesen elvállalná a női epizód főszerepét.
Ezen jeles alkalomból összeszedtünk pár káprázatosan meganimált gyöngyszemet a múltból.
Korábban már kiszivárgott az új Call of Duty érdekes kollaborációja, most pedig az első képek is befutottak róla.
Fény derült pár részletre a London Studio még tavaly beharangozott rejtélyes alkotásával kapcsolatban.
A játék PlayStation 5-ös verziója is megkapta a megjelenési dátumot, és később jön, mint a többi változat.
Amíg a 007-es utódját keresik, az HBO műsorán karakteres spanyol kémthriller indul. Izgalmas képregényadaptáció debütál.
Az oldalnézetes kaland, melyben egy idegen invázió elől menekülsz, nemsokára megérkezik.
Elsöprően pozitív visszajelzéseket kapott amerikai bemutatóját követően a Fekete Párduc új epizódja. Összegyűjtöttük a korai reakciókat.
Samuel L. Jakcson Nick Fury-ja és a skrull Thalos ismét találkozik a kamerák előtt. Magyar nyelvű előzetest kapott a Titkos invázió.
Az Activision Blizzard folyamatban lévő felvásárlása kapcsán újabb terveket ismertetett Phil Spencer.
A Team Ninja több, mint öt éve útnak indult sorozata még ma is rendkívül népszerűnek bizonyul.
A BioWare beszámolója alapján óriási mérföldkövet ért el a közkedvelt sorozat következő felvonása.
A korai szivárgás után végre a Sony is megerősítette, hogy milyen játékokra számíthatnak az előfizetők.
Szomorú hírrel jelentkezett a többek között a Batman: Arkham-játékok alkotójaként ismert stúdió.
A PLE.GG VALORANT Nations Circuit és a VALORANT EAST: United után a régió legrangosabb versenyének, a VALORANT Challengers East: Surge-nek a lebonyolítását is megkapta a Polish Esports League.
Egy új Unreal Engine 5 koncepcióvideó azt mutatja be, milyen lenne egy Siren Head horrorjáték élethű grafikával.
A God of War Ragnarök már itt van a sarkon, és bizony sok közös vonása lesz elődjével, ami egy régi funkcióra is kiterjed.
A Sony világszerte lehetőséget ad a PlayStation 4 felhasználóknak, hogy egy kód beváltásával ingyen hozzájussanak három dinamikus-témához.
A Stunlock Studios számos meglepetéssel készül Halloween alkalmából, melynek részeként ingyen kipróbálható sikercímük.
Az Arkane Studios elhalasztott alkotása új kedvcsinálót kapott, amiben a vámpíroké a főszerep.