Az ASIFA, avagy a Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség ajánlására 2002 óta ünnepeljük az animáció világnapját, minden évben, október 28-án. A rajzfilmkészítés úttörőjének számító Émile Reynaud ugyanis 1892-ben ezen a napon nyitotta meg Optikai Színházát a Grévin Múzeumban, Párizsban, és ekkor vetítettek először animált mozgóképet nagyközönség előtt, három évvel megelőzve a Lumiére-fivérek híres, 1895-ös vetítését. A jeles alkalomból összeszedtünk pár káprázatosan meganimált, meseszerű gyöngyszemet a videójátékok világából.

cuphead3.jpg

5. Cuphead

Talán senkinek sem kell bemutatnunk a kanadai Studio MDHR eredetileg 2017-ben megjelent, azóta pedig számos platformot meghódított, és még egy kiegészítőt is kapott platformerét. A Cuphead nemcsak izzasztó kihívásairól vált híressé, hanem az 1930-as évek rajzfilmjeit, ezzel pedig sokak gyerekkorát megelevenítő grafikai stílusával, ami csodásan meganimált látványával mindenkit elvarázsolt. A rajzfilmek ihlette játék ráadásul később Csészefej és Bögrearc címen maga is rajzfilmént kelt életre, a Netflix kínálatában (sőt társasjáték is készült belőle). 

dragonslair.jpg

4. Dragon's Lair

A fiatalabb generációknak lehet, hogy már csak az olyan múltidéző alkotások korhű látványelemeként lehet ismerős Rick Dyer és Don Bluth legendás alkotása, mint a Stranger Things, pedig a Dragon's Lair a maga idejében igazi úttörőnek számított. A folytatások mellett televíziós sorozatokat és képregényeket is megihletett 1983-as alkotás kvázi egy interaktív rajzfilm, melyben Dirk the Daring lovagot kell győzelemre vezetni számos kihíváson át, ahogy a bájos Daphne hercegnő megmentésén munkálkodik. A gyakorlatilag remekül meganimált átvezetők sorozatából álló játékban lényegében QTE-jeleneteket idézve kellett a megfelelő időben és módon gombokat lenyomnunk a túléléséhez. A LaserDisc adta lehetőségeknek köszönhetően a Dragon's Lair sprite-ok helyett olyan látványvilággal kápráztatta el a játékosokat, ami túlmutatott a kor hardveres korlátain, páratlan módon házasítva a videójátékokat az animációs filmekkel.

dragonscrown.jpg

3. Dragon's Crown

A fantasy vonalon maradva hatalmas hiba lenne kihagyni a listából a Vanillaware 2013-as játékát, a Dragon's Crownt, bár alapvetően a stúdió bármelyik alkotását felhozhatnánk példaként. A George Kamitani által 2002-ben, eredetileg Puraguru néven alapított cég ugyanis lélegzetelállító, kézzel rajzolt játékairól vált híressé, melyek már-már mozgó műalkotások hatását keltették. A Dragon's Crown a klasszikus beat'em upokat idéző játékmenetével egy varázslatos világba repítette a játékosokat, ahol a különböző kasztokat, ezzel együtt pedig más-más harcstílusokat képviselő kalandorokkal indulhattak a címadó fejdísz nyomába, akár barátaik társaságában is. Eredeti megjelenése után a játék 2018-ban PlayStation 4-en is visszatért, újabb közönség előtt nyitva meg Hydeland kapuit.

boruto.jpg

2. Naruto Shippuden Ultimate Ninja Storm 4

Kisimoto Maszasi több mint 10 éven át futó, meghatározó és egyben a történelem egyik legnagyobb példányszámban elkelt mangája nemcsak anime adaptációknak adott remek alapot, de számos videójátéknak is. A közkedvelt karakterek egymásnak eresztése mellett a történetet is megelevenítő Ultimate Ninja Storm-sorozat csúcspontját az egyben a sztorit is lezáró Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 4 jelentette. A minden eddiginél több harcos felvonultatásán kívül a játék tökélyre fejlesztette a széria elképesztően látványos, teljesen az alapművet idéző, közel filmszerű élményt nyújtó összecsapásait, amivel interaktív formában idézhetjük fel a legizgalmasabb csatákat, vagy játszhatunk le "mi lett volna ha?" jellegű álommeccseket.

nitw.jpg

1. Night in the Woods

A sikercímek és nagyágyúk után a Night in the Woods személyében egy indie gyöngyszemmel zárnánk a sort. A sikeres Kickstarter-kampányt követően az Infinite Fall aprócska csapatának gondozásában készült 2017-es játék egy emberi tulajdonságokkal felruházott állatok lakta világba, pontosabban Possum Springs városába kalauzol el minket, ahova a főiskoláról kibukott Mae Borowski hazatér szüleihez. A mentális problémákkal küzdő Mae szülővárosa ismerős, új és eddig rejtett arcát felfedezve kedvünkre járkálhatunk, ugrálhatunk és társaloghatunk, mindezt rendkívül igényes animációk és minimalista grafikai stílus kíséretében, ami egyértelműen a játék bájának fő forrása, már persze mókás párbeszédei, felejthetetlen karakterei és állati szereplői ellenére rendkívül emberi történetei mellett.

Ez persze csak pár példa volt, miközben hiba volna olyan fantasztikus modern klasszikusokról megfeledkezni, mint például a Forgotton Anne, ami szinte maga az életre kelt animáció. Szerinted melyek a legszebben meganimált játékok?