Nem a gyenge idegzetűeknek készül az Assassin's Creed Shadows első DLC-je
A program kreatívigazgatója, Jonathan Dumont egy interjú során megerősítette, hogy a Claws of Awaji teljesen más hangulattal bír, mint a március 20-án érkező alapjáték.
A program kreatívigazgatója, Jonathan Dumont egy interjú során megerősítette, hogy a Claws of Awaji teljesen más hangulattal bír, mint a március 20-án érkező alapjáték.
Végre láthatunk némi gameplay-t a Frogwares H. P. Lovecraft munkásságán alapuló túlélőhorrorjából, melynek Kickstarter-kampánya pillatok alatt elérte a kitűzött célt.
A Nacon Connect 2025 egyik legnagyobb meglepetésének bizonyult, hogy folytatódik Alex Murphy története, akinek ezúttal egy toronyházban kell rendet tennie.
Az élőszereplős Pindúr pandúrok projektet szerencsére törölték, az előzetest elnézve nem csoda.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányfilmje végre felkerül a Max kínálatába.
A Sony vadonatúj kontrollerrel áll elő, amelyet a méltán népszerű The Last of Us ihletett – videót is kaptunk!
A Metroid Dread mögött álló fejlesztőcsapat most egy sokkal látványosabb akciójátékot hoz el.
Matt Reeves filmje egyfajta rebootként is felfogható volt, viszont csak a streaming-premier után derült ki, hogy több easter egget is rejt.
Cuki állatkák csapnak össze az Epic mai ingyenjátékában, amit már most hozzáadhattok a könyvtáratokhoz!
Az ajánlott fogyasztói ár csak az első szállítmányokra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy sokkal drágábban lehet majd hozzájutni egy RX 9070-hez.
Cassian Andor 12 epizóddal tér vissza, hogy 4 év történéseit mesélje el nekünk.
Az általában kifejezetten jól értesült Jez Corden szerint csalódni fognak azok, akik teljes GoW élményt várnak a felújításoktól, a többjátékos mókát ugyanis nem tartalmazza a csomag.
A Hazelight Studios legújabb alkotása a kritikusokat már lenyűgözte, vajon minket is le fog?
Elképesztően jó fogadtatásban részesítette a szakma a Hazelight Studios kooperatív alkotását, olyannyira, hogy a BioWare RPG-je óta nem volt példa ilyen magas pontszámokra.
A nehéz helyzetben lévő kiadó felfedte, mikortól lehet letölteni a március 20-án érkező Assassin's Creed Shadowst – a zöldek tábora már most rábökhet a preloadra.
A Wedbush Securities elemzője, Michael Pachter szerint nagyon is benne van a pakliban, hogy a Take-Two minden eddiginél vastagabb ceruzát használ majd a GTA 6 árazásakor.
Az Insider Gamingnek nyilatkozó források szerint a stúdió már csak a nevében létezik, mivel szinte az összes alkalmazottat kirúgták az elmúlt néhány hónapban.
A ghormani mészárlásban békés tüntetők vesztették életüket.
A Metropolis 1998 visszarepít abba a korba, mikor a városépítős játékok még nem a minél élethűbb grafikáról szóltak.
Tudjátok, mi hiányzik a Kingdom Come: Deliverance 2-ből? Egy jó borbély, ahol új frizurákat tudunk választani – de hamarosan ez is eljön!
Egyetlen nap alatt több mint 250 milliárd veszített a cég az értékéből.
Befutott az RTX 50-es generáció utolsó (hivatalosan is bejelentett) tagjának magyar árazása.
Josef Faresnek és csapatának nem kell a szomszédba mennie egy kis humorért.
Március 4-én megérkezett a Grand Theft Auto 5 ingyenes next-gen frissítése.