Nicolas Cage majdnem feltűnt Szellemlovasként a Deadpool & Rozsomákban
A legendás színész nem aratott nagy sikert a két részt megélt képregényfilmjével, és Ryan Reynolds feldobott labdáját sem csapta le.
A legendás színész nem aratott nagy sikert a két részt megélt képregényfilmjével, és Ryan Reynolds feldobott labdáját sem csapta le.
Deadpool megformálója egy Twitter-posztban jelentette ki, hogy Penge nélkül ma nem tartanának itt a szuperhősfilmek, egyúttal azt szeretné, hogy újra a kollégája játssza el a Fénybenjárót.
A Trónok harca előzménysorozata tovább folytatódik, a harmadik évad forgatása pedig jövő év elején kezdődik.
A szürreális alkotásairól ismert direktor egyedi és páratlan életművet tudhat magáénak, ám súlyos egészségügyi állapota miatt már kockázatos lenne újra a kamera mögé állnia.
Hivatalos megjelenési dátumot kapott az ingyenes focis játék, melynek munkálatait még maga Cristiano Ronaldo is elősegítette egy meglehetősen nagy összeggel.
A budapesti székhelyű csapat három nagyszerű alkotását is bezsákolhatjátok most ingyen, amennyiben részt vesztek a stúdió nyereményjátékán!
A BioWare akció-RPG-jének vezető írója arról beszélt nemrég, hogy bárki visszatérhet, aki nem a szemünk láttára vesztette el az életét.
Az évtizedek során rengeteg kiváló helyszínt raktak le az asztalra a játékvilág nagyjai, ezek közül emelnénk ki a kedvenceinket.
Film készül az egykori pankrátor és a Gawker nevű blog/weboldal közt történt ominózus perről, ami mögé meglepő alkotók álltak be.
A Black Ops 6 is nagyban szivárog, viszont emellett kikerült pár kép és egy rövid klipp is az ingyenes Warzona 2025-ben érkező térképéről.
Levédette a Yakuza Wars nevet a SEGA, ami arra utalhat, hogy ez lesz a következő felvonás hivatalos címe.
Véget ért a Sárkányok háza 2. évada, az utolsó epizód viszont hagyott némi keserű szájízt bennünk.
Jelenleg a Steam legfelkapottabb videójátéka, holott a megjelenés csak augusztus 20-án esedékes.
A Marvel továbbra sem halad a Penge-reboottal, aminek köszönhetően csak még jobban felerősődtek azok a hangok, melyek szerint a Fénybenjárót továbbra is a 62 színésznek kellene eljátszania.
Tom Warren szerint a vártnál hamarabb jelenhet meg a MachineGames műhelyében készülő Indiana Jones and the Great Circle, betöltve ezzel az Avowed által hagyott űrt.
Ismét jó szolgálatot tett a RICOCHET, a programért felelős csapat ugyanis remek eredményekről számolt be a tiltások terén.
Jason Schreier jelentése alapján a nemrég alapos leépítésen átesett Bungie felhagy a fizetős kiegészítők készítésével, ehelyett új módon kívánja vonzóbbá tenni a looter shootert.
Kiszivárgott a Treyarch októberben érkező FPS-ének teljes pályalistája, emellett pedig mozgás közben is láthatjuk a lövöldét – persze csak amíg le nem csap az Activision kalapácsa.
Az S-GAME soulslike játékán dolgozó egyik alkalmazott nincs túl jó véleménnyel a Microsoft konzoljairól, a stúdió azonban gyorsan elhatárolódott a nem épp pozitív kijelentéstől.
A Sárkányok háza fináléjával karöltve befutottak az első képkockák az A Knight of the Seven Kingdoms címet viselő mellékágról.
A Max közzétett egy rövid kedvcsinálót a nagysikerű adaptáció következő fejezetéből – a játék ismerőinek nem lesz nehéz ráismernie egy-egy snittre.
A Massive Entertainment egyik fejlesztője elárulta, hogy melyik videójátékból merítettek ötletet a nyílt világhoz.
Olyan volt már, aki laptop alkatrészekből épített asztali gépet, de lássuk be, fordítva több értelme van.
Talán A csapda tényleg ellőtte az összes puskaporát az előzetesekben?