Lehet, hogy Robert Downey Jr. Doctor Doomja nem a Bosszúállók 5-ben bukkan fel először
A Marvel következő nagy gonosztevője két év múlva tör borsot a hősök orra alá, ám a debütálására hamarabb is sor kerülhet.
A Marvel következő nagy gonosztevője két év múlva tör borsot a hősök orra alá, ám a debütálására hamarabb is sor kerülhet.
Ahogy azt korábban már megszellőztették, a Microsoft valóban tegnap jelentette be a Sky Cipher Special Edition névre keresztelt vezérlőt, ami nem a színe miatt számít különlegesnek.
Már nem kell sokat várni a zseniális netflixes széria folytatására, és az egyik készítő a sorozat befejezésével kapcsolatban is elárult néhány konkrétumot.
A NEXON ingyenesen játszható looter shooterébe is beköszöntött a nyár, méghozzá sokat mutató új öltözékek formájában.
Néhány évtizeddel ezelőtt még egészen más mértékegységet használtak egy játék nehézségének megállapításához, így összeszedtünk néhány igazán izzasztó címet.
A Variety szerint körülbelül 30 percnyi felvétel került fel a TikTok-ra.
A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér között játszódó történet több elemében is a klasszikus filmtrilógiát idézi.
Casey Affleck és Laurence Fishburne főszereplésével vadonatúj sci-fi horror közeleg – ez lesz a Slingshot.
A nem hivatalos Assassin's Creed subreddit kitiltással jutalmaz mindenkit, akik nekiáll belekötni a történelmi hitelességbe.
Bejelentették az augusztusi PS Plus játékokat – ezúttal megint hármat kapunk.
Valaki úgy döntött, hogy mivel folyamatosan meghal az Elden Ringben, inkább pert indít a fejlesztőcsapat ellen.
Nem gondoltuk volna, hogy kéne egy remaster a Star Wars: Bounty Hunter-ből, de nagyon örülünk neki, hogy lett!
A rebooton ügyködő Playground Games LinkedIn oldala alapján már nem kettő, hanem három stúdió között oszlanak el a munkálatok.
Leforgott a jövő nyáron debütáló DC-mozi, amelynek végét az író-rendező egy stábfotóval jelentette be.
Végre az anyanyelvünkön is élvezhetjük a július közepén befutott kedvcsinálót, ami alapján megéri jegyet váltani Julius Onah rendezésére.
A Marvel gőzerővel dolgozik a szuperhőscsapat felvirágoztatásán, megérkeztek az első lesifotók, valamint kiderült, hogy a hősök eredetét teljes mértékben ignorálják.
A nyári frissítés hatására rengetegen ugrottak fejest EVE kalandjába, ami elég szép karriert futott be a debütálása óta.
Hardvereladások terén a negyedik negyedévben sem brillírozott a Microsoft, az Activision Blizzard felvásárlása azonban egyértelműen remek döntésnek bizonyult.
A Taylor Swifttel kapcsolatos rajongói elméletekből semmi sem lett, ennek ellenére egy izgalmas színésznőt találtak a szerepre, amit a magyar szinkron is remekül kihasznált.
Csupán napokra vagyunk a Sötét Lovag legújabb animációs sorozatától, a kritikusok pedig ítéletet mondtak az alkotással kapcsolatban.
Katonasrác, azaz Soldier Boy megjelenik az ötödik és egyben utolsó évadban.
A Marvel legújabb alkotásának eddig sem kellett szégyenkeznie a bevételek tekintetében, de az újraszámolással most újabb rekordokat döntött meg.
A forgótárcsa-technológiát használó titánszív most már egy élő ember mellkasában zakatol.
Az asgardi villámisten visszatérését már előrevetítették, ennek ellenére az őt megformáló ausztrál színészt még nem kereste meg a Marvel az új ajánlattal kapcsolatban.