Nem csak a GTA 6, hanem már a Subnautica 2 elől is menekülnek a fejlesztők!
Már most káoszt okoz a Subnautica 2 megjelenési dátuma.
Már most káoszt okoz a Subnautica 2 megjelenési dátuma.
A Blizzard sokezer elégedetlen levél és pár évnyi önismereti diszkó után végre úgy hozta vissza a Warcraft 3-mat, ahogy azt a veteránok megérdemelték.
Kedd estig lehet bevásárolni Star Wars játékokból a Steam május 4-i vásárán, ami a filmes franchise-t ünnepli.
Végig LAN lesz jövőre az ESL Pro League, cserébe ez is Szaúd-Arábiába költözik.
Rengetegen kiakadtak, amiért nem tudnak 240p minőségben friss mozipremiereket megnézni online, de mi áll valójában a háttérben?
Most épp Skóciában forog az új Hegylakó, ennek apropóján pedig a reboot sztárja, Karen Gillan osztott meg új képeket.
Féláron lehet beszerezni tőle a csúcskártyákat, csak egy apró probléma van velük.
A szokásos "kötelezők" mellett néhány egészen vad játékmódot is bedob a kalapba a Forza Horizon 6 multiplayeres felhozatala.
A harmadik film Cillian Murphy főszereplésével készült volna, ám egyre bizonytalanabbnak tűnik, hogy valóban megvalósulhat-e.
Lassan, de biztosan araszolunk a következő konzolgeneráció felé, a Sony pedig már kezdi előkészíteni a PlayStation 6 nagy debütálását. Erről érkeztek most friss pletykák.
Lehet, hogy sosem kapjuk meg a multis AC-t, de a koncepciót látva talán jobb is így.
Ha ez így folytatódik, néhány elvetemült még a PS6 mellé adott CoD-ot is PS4-en fogja játszani! Lassan ideje lenne elfogadni, hogy 6 éve történt egy generációváltás.
Egy fáradt Vitality is jobb bárkinél a mezőnyben, és az IEM Köln Major előtt ez aligha segít bármelyik riválisukon.
A Michael és Az ördög Pradát visel 2. párosa elég szépen berobbantotta idén a blockbuster szezont a mozikban.
Bár a Zach Cregger-féle változatnak van egy indie atmoszférája, a költségvetése inkább a blockbustereket idézi.
A rendszer célja, hogy a felhasználók bizonyítani tudják, ők valódi emberek, nem pedig botok vagy csalók.
Jobb buddhista lett a Counter-Strike-tól egy szerzetes, állítja a 3 milliós késével a háttérben.
Pedig tényleg nem az FPL-en történt az a pillanat, amikor Cache-en esésből két noscope-ot belőtt, hanem egy Majorön.
Két heted sincs fejleszteni, ha nem fut el a gépeden a Subnautica 2.
A Take-Two telhetetlenségének is vannak határai, ki gondolta volna?
Batcomputer nem jár hozzá, pedig a LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight gépigényét látva illene.
Többek között egy magyar kultúrát idéző pályával csábít minket vissza a Nadeo a Trackmaniaba.
Tényleg az AI-ról fog szólni a Worldwide Developers Conference idén?
A Ghostcase Studio már be is jelentette a következő játékát, amihez egy hátborzongató trailert is közzétettek.