[SGF 2024] Kooperatív zombidarálást ígér a No More Room In Hell 2
Közel 13 évvel az előző rész megjelenése után végre érkezik a folytatás, amely most brutális előzetessel mutatkozott be.
Közel 13 évvel az előző rész megjelenése után végre érkezik a folytatás, amely most brutális előzetessel mutatkozott be.
Egy szivárgásnak köszönhetően kiderült, hogy az Undead Labs évekkel ezelőtt bejelentett alkotása is feltűnik majd a rendezvényen, bár azt még nem tudni, hogy kapunk-e tényleges játékmenetet.
Egy kellően elborult előzetes keretében leplezték le a Squirrel with a Gun megjelenési dátumát, amelyben egy mókussal kell rendet tennünk az életünkre törő emberek között.
A Gandalfot játszó színész a The Times-nak adott interjúban mesélt a jól ismert mágus esetleges visszatéréséről, amiben ugyan benne lenne, ám ez nem csak rajta múlik.
Néhány héttel ezelőtt már a 10. születésnapját ünnepelte a Wolfenstein: The New Order, így adja magát hogy visszatérjünk egy picit a széria talán legkedveltebb felvonásához.
Az Oscar-díjas Lupita Nyong’o többek között pszichiáterhez is járt a Hang nélkül: Első nap forgatása előtt.
Hogy Hollywood mennyire nem képes új ötletekkel előállni, azt remekül példázza ez a film – ugyan mi szükség volt épp egy The Strangers rebootra?
Vadonatúj játékkal állnak elő a Haven alkotói – ezúttal a hegymászás kapja a főszerepet, méghozzá kegyetlenül realisztikus módon.
Sajnos idő előtt lebukott a 2K nagy meglepetése, ám így is örülhettek a 4X műfaj rajongói, hiszen rendkívül hangulatos kedvcsináló érkezett a széria következő felvonásához.
A WB Games és az Unbroken Studios gondozásában készülő alkotásban belevethetjük magunkat a Harry Potter univerzum jól ismert sportjának izgalmaiba.
Az ígéretekhez híven bemutatkozott a Camouflaj Meta Quest 3 exkluzív VR játéka, amelyben egy rendkívül veszélyes bűnözővel száll szembe a város védelmezője.
A Bokeh Game Studio játéka le sem tagadhatná, hogy a Silent Hill-széria alkotója bábáskodik felette, ezúttal azonban több eszköz lesz a kezünkben a borzalmak legyőzéséhez.
Paul Atreides monológja teszi teljessé a Funcom MMO-jának Summer Game Festen bemutatott előzetesét, amely egy alternatív világba kalauzolja a játékosokat.
Végre mozgás közben is láthatjuk a Guerrilla Games és a Studio Gobo mókás, kooperatív módra kihegyezett alkotását, amelyben még építkezhetünk is robotok leamortizálása mellett.
A Summer Game Fest során ismét megmutatta magát a Warhorse Studios grandiózusnak ígérkező akció-RPG-je, amely a felfedezés mellett a történetre is nagy hangsúlyt fektet.
A Nightdive Studios már napokkal ezelőtt felcsigázta az eredeti játék rajongóit, nemrég pedig hivatalosan is bejelentették, hogy új köntöst kap a John Carpenter klasszikusa alapján készült program.
Alan helyett három másik karakter bőrébe bújhatunk bele a Night Springs során, amely még a szokásosnál is furcsább pillanatokat kínál.
Fiona Harvey főként rágalmazással vádolja a céget – az ügyből jóval nagyobb botrány is kerekedhet.
Nem titok, hogy a 2004-ben megjelent Half-Life 2 történelmet írt, a folytatást pedig azóta is várjuk.
Június 6-9. között különleges élő közvetítésekkel csábít minket a Steam.
A Mindshare Médiaügynökség által szervezett e-sport konferencia nagy érdeklődésre tett szert a Gamerlandben, ahol a gamerek demográfiai jellemzőiről, az e-sportban rejlő hirdetési valamint üzletipotenciálról, és a sportág jövőjéről folytak izgalmas beszélgetések és előadások.
A Mafia-széria kiadójának weboldalán ma rövid időre megjelent egy promóciós banner a játékhoz.
Úgy látszik, a Sony azért nem feledkezett meg az egyik legnépszerűbb címéről, aminek leporolására évek óta várnak a fanok.
A játék küldetéseiért felelős Pawel Sasko a DualShockersnek adott interjúban igyekezett magyarázatot adni arra, hogy miért nem került bele ez a népszerű opció V történetébe.