Újabb Dragon Age 2 karakter
Aveline Vallen a neve annak az új hősnek, akit most mutatott be a BioWare a Dragon Age II-ből. A játék történetéről egyelőre nem sokat tudunk, azt viszont igen, hogy Vallen fontos szereplője lesz az eseményeknek.
Aveline Vallen a neve annak az új hősnek, akit most mutatott be a BioWare a Dragon Age II-ből. A játék történetéről egyelőre nem sokat tudunk, azt viszont igen, hogy Vallen fontos szereplője lesz az eseményeknek.
Nemrég kiderült, hogy elindultak az Uncharted film előkészületei, hosszas csönd után itt az első nagy hír: Mark Wahlberg lesz Natan Drake!
A BioWare nagyon jó éven van túl, hisz mind a Mass Effect 2, mind pedig a Dragon Age-t kiegészítő Eszmélés remekül sikerült. Ez persze nem minden, a cégnek komoly gondja van a folyamatos játéközönnel.
A Batmobil mindig is nagy kedvenc volt, mindegy, melyik filmről vagy játékról beszélünk. Sokan várták, hogy az Arkham Cityben is felbukkan majd, most viszont bejelentették, hogy erre semmi esély nincs.
A Shenmue közel tíz éve váratja a rajongókat egy befejezéssel, hisz a második epizód nevetségesen nyitott befejezése óta sem kaptunk válaszokat. Nos, nemsokára ez változni fog, igaz, csak Japánban...
Tökéletes időzítés. A Crytek tegnap bemutatta az új, elsősorban a koreai és egyéb ázsiai játékosoknak szánt multiplayer lövöldéjét, a Warface-t.
A CD Projekt mindent kétszer is alaposan átgondol, mielőtt nekilátnának a The Witcher 2: Assassins of Kings konzolos átiratának.
A Bohemia Interactive játékai alapvetően két dolognak köszönhetik sikerüket: egyrészt annak, hogy egytől-egyig kitűnő katonai szimulátorok, másrészt pedig mert eddig mind az Operation Flashpoint, mind az Armed Assault, valamint annak folytatása a modderkedés melegágyának bizonyult. Főleg az utóbbi kellemes tulajdonság okán meglepő, hogy egyik rész sem tobzódik a magyar témájú modifikációkban -- úgy tűnik azonban, hogy eme áldatlan állapotnak hamarosan vége szakad az ArmA2 alatt!
Egyenesen a Double Fine-tól tudtuk meg, hogy anyagi okok miatt nem jelentek meg Tim Schafer új játékai PC-re.
Az EA és a Codemasters is kemény vádakkal illette a Gran Turismo 5-ot. Az egyik sterilnek, a másik pedig unalmasnak nevezte a játékot.
Hálaadás alkalmából a Valve újabb akciós hetet tart a Steamen, melynek keretében bagóért juthatunk hozzá jobbnál jobb játékokhoz.
A Gran Turismo-széria atyja, Jamaucsi Kazunori nincs meggyőződve róla, hogy az újabb epizód még ebben a konzolgenerációban megjelenhet. Mit mondjuk, mi sem...
Sok dologgal vádoltak már minket, játékosokat, de hogy Hollywood trágyaszagú filmalkotásai is a mi lelkünkön száradjanak, az mindennek a teteje. Márpedig Billy Bob Thorton szerint így áll a dolog.
A Cheyenne Mountain Entertainment közölte, hogy januárban leállítják a sikertelen Stargate Resistance szervereit.
A Spike egy újabb játék bejelentését szellőztette meg, ám erről sem tudunk sokkal többet, mint az eddigiekről.
Befutottak az első játékképek a Vissza jövőbe-trilógia folytatásaként működő kalandjátékból.
A Need for Speed: Hot Pursuit jó játék lett, a konzolosok pedig már örülhetnek is az első DLC-nek. Kár, hogy a pakk tartalma sokakat felháborított.
Te minek örültél volna 12 évesen? Egy PC-nek a legjobb videokártyával és széles sávú interneteléréssel? Egy épp aktuális konzolnak, hozzá a legjobb játékokkal? Vagy egy tablet számítógépnek, amit egyáltalán nem gyerekeknek fejlesztettek ki?
A CD Projekt bírságot fog kiosztani azoknak, akik a torrenthálózatokról szerzik be a The Witcher 2-t.
A Halo-franchise-ért felelős Frank O'Connor közölte: ha törik, ha szakad, el fog készülni egy Halo-film.
December 11-én egy új zombis játékot fognak bejelenteni, de, hogy mi a címe vagy kik a fejlesztők, azt még nem tudni.
DiRT 3 infók és játékmenet-videó, R.U.S.E. DLC, CityVille bejelentés, LBP 2 demó, Thief 2 multiplayer és még sok minden más.
A Duke Nukem Forever elég jónak tűnik az eddigi beszámolók alapján, sőt, ezt BP is megerősítette a PC Guru hasábjain közölt előzetesben. Azt viszont nem tudtuk, miért tartott ennyi ideig, hogy végre megjelenhessen a játék.
Egyáltalán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy hazánkban egyáltalán nincs "divatja" a videojátékos szakirodalomnak. A könyvesboltokat járva aligha találkozunk olyan kiadványokkal, amelyek a játékok történetével, a világban, az iparban betöltött szerepükkel foglalkozna. Szerencsére ez az állapot némileg megváltozott 2010. novemberében, hiszen megjelent Beregi Tamás 'Pixelhősök -- A számítógépes játékok első ötven éve' című kötete, amely a videojátékok születésével és felemelkedésével foglalkozik, közel ötszáz oldalon keresztül.